A kormány kiterjesztené a teljes magyar felsőoktatásra a Corvinus új működési modelljét

2018.10.06. 13:43 Módosítva: 2018.10.06. 14:10

Szeptemberben  írtuk meg, hogy  a Corvinus kikerült a minisztériumi fenntartás alól, és az egyetem 2019 júliusától egy állami alapítványhoz kerül, közhasznú felsőoktatási intézményként működik majd, addig pedig  a Palkovics László-féle innovációs minisztériumhoz kerül  a fenntartás.

Azt pedig pénteken írtuk meg a Népszava alapján, hogy Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) rektora egy dolgozói értekezleten vázolta fel a Corvinus tervezett működési modelljét: jelentősen növelni akarják a fizetős és a külföldi hallgatók arányát, 60% fölé, megszüntetnék az állami férőhelyeket, saját ösztöndíj-rendszert építenének helyette, emelnék a külföldi hallgatók száma mellett a külföldi oktatók számát is.

Palkovics László szombaton a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) tisztújító közgyűlésén vett részt Pécsen, ahol arról beszélt

"A CORVINUS EGYETEM ÚJ MŰKÖDÉSI MODELLJÉHEZ VEZETŐ FOLYAMATOT AZ EGÉSZ MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSRA SZÜKSÉGES KITERJESZTENI"

Az a cél, hogy egy egyszerűbb, hatékonyabb működési környezet révén megteremtsék a versenyképesség alapjait a felsőoktatásban, írja az MTI.

Palkovics az MTI beszámolója szerint azt mondta, azt szeretnék, ha a magyar egyetemek ugyanolyan feltételek mellett tudnának működni, mint a más országban működő egyetemek, vagy egy magyarországi magánegyetem, és nem terhelnék az intézményeket feleslegesen olyan ügyekkel, ami ebbe a struktúrába nem fér bele.

Azt is mondta, a termelékenység növekedéséhez elengedhetetlen Magyarország és a hazai tulajdonú vállalkozások innovációs képességének javítása, ehhez pedig az egyetemek biztosíthatnak hátteret. Ugyanis az egyetemekre szeretnék ráépíteni azt a támogató funkciót, amely a vállalkozások innovációs képességének fejlődéséhez vezet. Ha ez nem valósul meg, komoly gondokkal szembesülnek a 30 éve létező, első generációs magyar vállalatok Palkovics szerint. Méltatta a HÖOK elmúlt időszakban végzett munkáját, kezdeményező- és tárgyalókészségét. Megjegyezte, hogy együttműködési megállapodást terveznek a szervezettel annak érdekében, hogy Magyarország jobb hely legyen, sőt, 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb országa közé kerüljön.

Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatási államtitkára azt mondta,

"azt, ami most a Corvinus Egyetemmel történik", legalább jogszabályi szinten szeretnék a többi felsőoktatási intézmény számára is biztosítani.

Szerinte minden intézménynek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy eredményesen tudjon gazdálkodni és meg tudja valósítani azt a küldetést, amire hivatott. Beszélt arról is, hogy átdolgozzák, frissítik a kollégiumfejlesztési programot, vannak teendők a tanulmányi ösztöndíj és a felsőoktatási bérek tekintetében. Szeretnék, ha utóbbiak közelednének a nemzetközi egyetemi felsőoktatás szintjéhez.

A tisztújító közgyűlésen beszélt még a Betlehem József, a Pécsi Tudományegyetem rektorhelyettese, Decsi István (Fidesz-KDNP), Pécs alpolgármestere, Gulyás Tibor, a HÖOK leköszönő elnöke és Udvardy György, pécsi megyéspüspök is.