Judit
2 °C
7 °C

Eltűnnek az országból a háziorvosok

D ATI20121001002
2018.10.06. 18:32
Az ország több mint háromszáz településén összesen 332 tartósan betöltetlen háziorvosi praxis van a legfrissebb, október elseji adatok szerint. Budapesten már 19 háziorvosi praxisnak nincs gazdája. Tizennyolc olyan település van, ahol 2004 óta nem sikerül minden körzetbe háziorvost találni. Nem csak apró községben gond az orvoshiány, Mohácson 12 éve betöltetlen egy praxis, Ózdon négy körzetre se tudnak orvost találni. Csaknem kétszázötven fogorvos is hiányzik az alapellátásból.

Az ország több mint háromszáz településén összesen 332 tartósan betöltetlen háziorvosi praxis van a legfrissebb, október elseji adatok szerint. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ nyilvántartásában azok a háziorvosi praxisok szerepelnek, amelyeket legalább fél éve – tehát idén április 1-je óta – nem sikerült betölteni. A 332 üres praxis azt jelenti, hogy a háziorvosi körzetek nagyjából 5 százalékából, vagyis minden huszadik körzetből hiányzik az orvos.

Borsod, Békés a feketelista élén

A legtöbb háziorvos Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből hiányzik, ahol 34, ebből csak Ózdon 4 praxis betöltetlen. A népességszámot és a megye nagyságát is figyelembe véve viszont valószínűleg Békésben a legrosszabb a helyzet, ahol 29 tartósan betöltetlen háziorvosi praxis van (igaz, az ország legkisebb megyéjében, Tolnában is 18 háziorvos hiányzik). Húsznál több tartósan betöltetlen praxis van Jász-Nagykun-Szolnok megyében (28), Bács-Kiskunban (23) és Hevesben (22).

A legjobb helyzetben a nyugat-dunántúli megyék vannak, Zalában csak 6, Vasban 8, Győr-Moson-Sopron megyében 10 háziorvosi státusznak nincs legalább fél éve gazdája. Szintén csak 8 háziorvos hiányzik Komárom-Esztergom megyében, míg 9 praxis betöltetlen Csongrádban.

A tartósan betöltetlen praxisok listáján 18 csúcstartó szerepel holtversenyben: ezeken a helyeken 14 éve, 2004. október 1-je óta nincs háziorvos.

Nemcsak kis települések vannak köztük, hanem például a több mint 7000 lakosú borsodi Putnokon vagy a 8500 lakosú zalai Lentiben is azóta betöltetlen egy háziorvosi körzet. De 12 éve, 2016 októbere óta áll üresen egy háziorvosi körzet Mohácson, több mint tíz éve, 2008 augusztusa óta a nagykunsági Fegyverneken.

A nógrádi megyeszékhelyen, Salgótarjánban már 5 tartósan üres háziorvosi körzet van, a legrégebbit 2009 májusa óta nem tudják betölteni.

Ez különösen annak fényében figyelemreméltó, hogy egy szeptember közepi hír szerint Nógrád megyében az országos átlagos meghaladó a halálozás. A nógrádi háziorvosi körzetek 13 százaléka betöltetlen – ez is sokkal magasabb az országos átlagnál –, a megyében a várható élettartam mindkét nem esetében alacsonyabb a magyarországi átlagnál. A megyeszékhelyen nemcsak a háziorvosi státuszokkal van, illetve volt probléma, az év elején a megyei kórház csecsemőosztályát kellett bezárni három napra, mert annak egyetlen orvosa családi ügyek miatt határozatlan időre nem tudta vállalni a munkát.

Budapesten nagyot romlott a helyzet az elmúlt bő két évben. A Vs.hu egy 2016. márciusi cikkében még arról írt, hogy „nyár óta betöltetlen egy XIII. kerületi és két VIII. kerületi praxis is”. Ehhez képest ma már 19 tartósan betöltetlen praxis van a fővárosban, a legnagyobb a baj a XVIII. és a XX. kerületben, ahol összesen 7 háziorvosi körzetre nincs ember.

Pest megyében a fővárosinál kevesebb, 15 tartósan betöltetlen körzet van, a számuk viszont idén ugrott meg: január 1-je és április 1-je között 5 háziorvosi körzet maradt orvos nélkül.

Egyébként idén április elsejéig 37 háziorvosi praxis üresedett meg úgy, hogy azt nem sikerült orvossal feltölteni. Ebből a 37-ből Budapesten 3, Pest megyében 4 körzet van, a legdrámaibb a növekedés Hevesben, ahol 6 praxis marad gazdátlanul.

Fogorvosokkal se állunk jobban

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ a tartósan betöltetlen fogorvosi praxisok listáját is közzéteszi. Október elején 245 házi fogorvos hiányzott az országban, idén 24 üresedett meg.

Ebben a listában Bátonyterenye az abszolút rekorder, ahol

1999. október 1-je óta nem sikerült betölteni egy házi fogorvosi körzetet.

De figyelemreméltó az is, hogy Vasváron 2002 februárja, Budapest VIII. kerületében 2002 októbere óta betöltetlen egy-egy házi fogorvosi státusz.

Az országban egyébként a statisztikák szerint egyre több orvos dolgozik – 2010-ben 35 ezer alatt volt a számuk, most 40 ezerhez közelit –, a problémát az jelenti, mint ebben a cikkben bemutattuk, hogy egyre kevesebben az állami ellátásban, egyre többen a privát szektorban.

(Borítókép: Kozma Ottó háziorvos receptet ír fel rendelőjében. MTI Fotó: Balázs Attila )

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?