Volner János: Ne hajtsd tovább a hülyeségrollert, így is gyorsan száguld

2018.10.07. 15:33 Módosítva: 2018.10.07. 15:48

Vasárnap tovább szította a Jobbikban pénteken kirobbant belviszályt Volner János, a párt alelnöke, aki Facebook-oldalán ment neki a jelenleg az elnökségi posztot betöltő Sneider Tamásnak.

Kedves Sneider Tamás, arra kérlek, ne hajtsd tovább a hülyeségrollert, már így is gyorsan száguld... Tegnap már ott tartottál, hogy "János levelével teljesen egyidőben tizennyolc tagtársunk e-mail fiókját törték fel", mintha talán én lettem volna a feltörő. 

– kezdte Volner, utalva ezzel a péntek reggel feltört jobbikos e-mail címekre, aztán megjegyezte, hogy ehhez képest egyébként ő hozzá sem tud férni a saját fiókjához, mert azt Szabó Gábor pártigazgató letiltotta.

Az alelnök ezt követően azt a feltételezést is elutasította, hogy fideszes érdekből akarná szétszakítani a pártot. Mint írta, még a saját választókerületének tagjait sem próbálta kiléptetni a pártból, de ezzel együtt tömegével keresték őt azok a Jobbik-tagok, akiknek elege van abból, amit Sneiderék csinálnak. Hozzátette azt is, ha a Fidesz érdekeinek engedett volna, akkor 

egyszerűen csak elfogadta volna az elnökség felkérését, és ma ő lenne a Jobbik elnöke.

Volner korábban az Indexnek azt nyilatkozta, kezdeményezte az elnökség feloszlatását, és elkezdi szervezni a rendkívüli tisztújító kongresszust, ezt pedig újfent megerősítette, mert állítása szerint nem akar mást, csak visszatérni a nemzeti politizáláshoz.

Nagyon rossz úton jártok Tamás és sajnos nem csak fideszes rágalom, hogy Soros György emberei segítenek benneteket a baloldalhoz való közeledésben és a nemzetközi kapcsolatteremtésben egyaránt.

– írta Volner, hozzátéve, hogy ezt szívesen bizonyítja is, hogy meggyőződhessenek arról, ki is hazudik valójában, és "ki vezeti félre azokat a tisztességes embereket, akik még a Jobbikban maradtak".

A párt eközben sajtóközleményt adott ki, amelyben

  • egyrészt azt írták, hogy a Jobbik országos elnöksége visszahívta regionális igazgatói, választókerületi elnöki és egyéb a pártban betöltött tisztségeiből Jámbor Márkot, aki egy belső körlevelét hozott nyilvánosságra, károkat okozva ezzel jobbikos közösségünknek és nagy örömöt a fideszes propagandagépezetnek,
  • másrészt pedig arról is beszámoltak, hogy etikai eljárás indult Szabó Balázs szekszárdi szervezeti elnök és önkormányzati képviselő ellen, aki egy párton belüli pozícióra való pályázati eljárás során, munkahelyének elvesztésével fenyegette meg egy jobbikos tagtársát, aki pár napon belül tényleg el is vesztette civil állását.

Ez utóbbi ügyben a országos elnökség a helyi elnöki tisztségéből is visszahívta Szabó Balázst, és feloszlatta a gyengén működő szekszárdi szervezetet is, amelynek egy más vezetővel való újra alakítása hamarosan megtörténik.

Két nap telt el azóta, hogy Volner János nekiment a Jobbik vezetésének, amire válaszul nemcsak kizárták a párt frakciójából, de arra is felszólították, hogy adja vissza a mandátumát. Volner erre azóta sem volt hajlandó, ahogy a vele együtt a frakciót elhagyó Fülöp Erik és Apáti István sem, így vasárnap Sneider Tamás ismét emlékeztette őket arra, hogy esküt tettek, amit most teljesíteniük kéne.