Pécsen is felmondott a sürgősségi osztály vezetője

2018.10.08. 14:53 Módosítva: 2018.10.08. 20:40

Komáromi Zoltán háziorvos az ATV Start című műsorában számolt be arról, hogy tovább gyűrűzik az egészségügyben kirobbant botránysorozat, Pécsen is felállt ugyanis a sürgősségi osztály vezetője– írja az atv.hu.

A Honvédkórház körüli botrányok után Pécsen, az egyetemi sürgősségi osztály vezetője is felállt, mert "ellehetetlenítették a működését".

– fogalmazott a műsorban a háziorvos.

Azt is hozzátette, hogy ugyan a pécsi klinikán sem országos botrány, sem meghalt páciens nem volt, de a doktornőnek elege lett abból, hogy semmiféle támogatást nem kap, sem a minisztériumtól, sem az egyetemtől arra, hogy normálisan működő sürgősségi osztály lehessen egy egyetemi városban.

Az egészségügy elmúlt hetekben kirobbant botrányairól mi is beszámoltunk:

Később az is kiderült, hogy Székely László egyik betege életét vesztette, miután a szívsebészt elbocsátották, ugyanis műtétjei nagy részét az intézetben senki más nem tudja elvégezni. Az ügyben azóta a nyilvánosság előtt folytatta a vitáját a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója, Andréka Péter és az intézetből kirúgott sebész.

Frissítés

A PTE levélben reagált Komáromi Zoltán állítására, melyben azt írták, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) Sürgősségi Orvostani Tanszék vezetője 2018. október 1. napjával nyújtotta be lemondását.

A tanszék vezetését az eddigi tanszékvezető-helyettes megbízottként látja el, a vezető kiválasztására pályázat útján kerül sor. Fontos hangsúlyozni, hogy a biztonságos és folyamatos, magas szakmai színvonalon történő betegellátás a PTE KK sürgősségi osztályán továbbra is biztosított.

– tették hozzá.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?