Lázár, Olimpia
-6 °C
-3 °C

Miért gondolunk csupa rosszat a Habsburgokról?

2018.10.10. 22:06
Gyepű volt a magyar, vagy védőbástya? Gyarmat vagy éléskamra? És miért él még ma is a kossuthi nézet a Habsburgokról? Ezekre kereste a választ az Eötvös Csoport a legutóbbi fórumán.

Rendhagyó estet tartott a közéleti kérdésekről rendszeresen fontos vitákat tartó Eötvös Csoport szerdán: két meghívott történész azt próbálta fejtegetni, vajon mit adtak a magyaroknak a Habsburgok?

Pállfy Géza történész, ifj. Bertényi Iván történész és Tóth István György, a fórum házigazdája
Pállfy Géza történész, ifj. Bertényi Iván történész és Tóth István György, a fórum házigazdája
Fotó: Index

Ahogy a házasságokat, úgy a magyarok és Habsburgok kapcsolatát sem a mézeshetek vagy a válás alapján ítéljük meg

– kezdte Pálffy Géza történész az előadását a rendezvénynek helyt adó Párbeszéd Házában. Szerinte ez egy sokrétű, ambivalens, korszakonként változó viszony volt, amit mindig az aktuális politikai elit határozott meg.

Bár a magyarok és Habsburgok kapcsolata már a középkorban is fellelhető, az igazán csak az 1526-os mohácsi csatával és az ország három részre szakadásával kezdődött meg. Pálffy szerint a Habsburgoknak köszönhető, hogy "nem ettek meg minket az oszmánok", és hogy a nyugati országrész megmaradt Közép-Európának. Bár a Magyar Állam területe a harmadára csökkent, még így is nagyobb volt, mint az osztrák örökös tartományok vagy a cseh korona területei. 

Azt a történész nyilvánvalónak tartja, hogy a magyarok több szempontból is fontosak voltak a Habsburgoknak: még Habsburg Ferdinánd temetési menetében is a Német-Római Birodalom után Magyarország jött, és csak utána a csehek.

Gyarmat vagy éléskamra?

Magyarországra gyakran utalnak a Habsburgok gyarmataként, de Pálffy erre hozott egy ellenpéldát: a magyar állathús és a bor volt Közép-Európa ellátója, tehát inkább tekinthető éléskamrának. 

Magyarország kiemelkedő geopolitikai helyzetben volt, ezért a Habsburgok központi irányításával, de komoly magyar összefogással itt épült ki a törökellenes határvédelmi rendszer, ahol például Balassi Bálint is szolgált. Így vált Magyarország a Habsburgok védőbástyájává. A Habsburgok tehát befektettek a magyarokba, bár ennek megvolt az ára.

Beszélt arról is, hogy korábban is dinasztikus államszövetségben voltunk a Habsburg Monarchiával, tehát nem veszett el a magyar és nemzeti függetlenség Mohácsnál, "ahogy a magyar politikusok szeretik azt mondani". Ami viszont változott: Magyarország központi stratégiai szerepe teljesen átalakult, már nem Budáról kormányozták, hanem Bécsből.

Buda elvesztette fővárosi szerepét, mert török fennhatóság alá került. A belpolitikai igazgatás Pozsonyba, a centrális igazgatás pedig Bécsbe került.

Egy fővárosból tehát lett kettő, és ez egészen 1918-ig így is volt.

A magyar belső szuverenitás viszont megmaradt. Volt, amire a Habsburgoknak nem volt befolyása: ilyen volt a belpolitikai irányítás, a parlamenti élet, az országos igazságügyi szolgáltatás, de még a hadügy egy része is.

Az önálló magyar udvar viszont megszűnt, ami pótolhatatlan volt a nemzetállam szempontjából is. Csak névleges tisztségek voltak, akik csak a koronázás alatt látták el feladataikat.

viszont A pozícióvesztés volt a megmaradásunk ára.

Pálffy befejező mondatával nagy tapsot kapott a százas létszámú közönségtől:

A magyar történelem nem zsákutca. Akkor lenne az, ha a mai előadást bosnyákul tartottam volna meg.

A Habsburg császár címere, számos területével.
A Habsburg császár címere, számos területével.
Fotó: Wikimedia Commons

A kossuthi nézőpont

Ezután ifj. Bertényi Iván történész következett az előadásával. Laptopja éppen akkor kezdett el frissíteni, amikor beszélni kezdett, így a diák nem jelentek meg a kivetítőn, amit azzal ütött le: "nem a Habsburgok tehetnek róla".

A történész jobbára az 1848-49-es szabadságharcról beszélt, és arról, mi volt az akkor uralkodó nézet a Habsburgokról, és hogy miért van ennek még ma is ennyire hosszútávú hatása.

A Habsburg uralkodók hitszegők, a magyar nemzet törvényes szabadságát lábbal tiporják, és arra törekednek, hogy elvegyék, vagy arra, hogy Magyarországot gyarmati nyomorba döntsék.

Ez Kossuth Lajos Függetlenségi Nyilatkozatában állt, amit 1849 áprilisában fogadtak el Debrecenben. A tizenkilencedik század egyik legnagyobb hatású és legnépszerűbb politikusáról beszélünk, aki a szabadságharc idején "a magyarok Mózese" volt, aki őket a szolgaságból a szabadságba vezette.

"Egy kossuthi nézőponttal szembeszállni nehéz feladat", fogalmazott Bertényi. Ez az időszak egy kiemelkedően jelentős korszak a nemzet életében, ami a modern magyar nemzet megszületését és összekovácsolását is elősegítette: megmutatta, hogy képesek vagyunk összefogni, és saját szabadságunkért küzdeni. A történész szerint "a Habsburgok innentől csakis a rossz oldalon szerepelhetnek". 

Bertényi egyetért Pálffyval abban, hogy az emlékezetpolitika mindig az aktuális politikai rendszerhez kötődik. Mást gondoltak a Habsburg Birodalom összeomlása után ("pusztuljanak a Habsburgok"), mást a Horthy-korszak után, amikor visszatértünk egy többé-kevésbé Habsburg-párti megközelítéshez, míg végül 1956-ban már újra Kossuth-címereket pingáltak a tankokra.

Magyarország történetében a Habsburgok messze pozitívabb szerepet játszottak, mint ahogy azt a mai közvélekedés tartja. A nemzeti identitásban 1848-49-nek központi szerepe van, ami miatt lehetetlen egy Habsburg-BARÁT fordulatot véghezvinni a múltszemléletünkben. De attól még az is jó ember, aki úgy tekint rájuk, mint akik elősegítették a közép-európai integrációt, és az is, aki szerint csak rosszat tettek

- zárta előadását.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!