Évek óta a Dunában lehetett az autó, aminek a roncsai közt emberi csontokat találtak

2018.10.11. 06:03 Módosítva: 2018.10.11. 10:48

Emberi csontokat találtak abban az autóroncsban, amelyet Dunakeszinél emeltek ki a folyóból, írja a Blikk A lap képeket is közölt a folyó mélyéről kiemelt Ford Escortról, amelyet  a Rév utcától 100-200 méterre találtak meg.  

Az Index információi szerint a roncsot egy környékbeli lakos fedezte fel a Dunában, ő tett bejelentést a rendőrségnek. A katasztrófavédelem búvárai ezután lemerültek, és emberi csontokat fedeztek fel az autóroncsban. Ezután emelték ki a kocsit a víz alól. A roncs már évek óta a vízben lehetett.

András Tamás rendőr alezredes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az Indexnek megerősítette, hogy emberi maradványokat, csontokat találtak a roncsban. Bűncselekményre utaló körülmény eddig nem merült fel, az esetet közigazgatási eljárás keretében vizsgálják. 

A roncsot és az emberi maradványokat szakértők vizsgálják.