29 kamupártot számoltathat fel az ügyészség

Idén eddig összesen 29 keresetet nyújtottak be az ügyészségek azokkal a pártokkal szemben amelyek a tevékenységükkel felhagytak, és a vagyonukról nem rendelkeztek, vagy egymást követő két országgyűlési képviselői választáson nem állítottak jelöltet.

A közlemény szerint a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény értelmében a bíróság az ügyészség indítványára megállapítja a párt megszűnését, ha az tevékenységével felhagy és vagyonáról nem rendelkezik. A bíróság megállapítja a párt működésének megszűnését, ha a párt egymást követő két általános országgyűlési képviselői választáson nem állít jelöltet.

Az idei általános országgyűlési választások után a főügyészségek a törvényszékek nyilvántartásai alapján összevetették az illetékességi területükön bejegyzett, és jelenleg is pártként nyilvántartott szervezetek listáját a Nemzeti Választási Irodának a 2014. és 2018. évi általános országgyűlési képviselői választásokon jelöltet állító szervezetekről készített jegyzékeivel.

A vizsgálat alapján az ügyészek megállapították, hogy 23 párt a 2014-es és a 2018-as évi általános országgyűlési képviselői választásokon sem állított jelöltet. Ezekkel a pártokkal szemben az ügyészségek keresetet nyújtottak be – a szervezet egyesületként való további működésének érintetlenül hagyásával – a pártként való működés megszűnésének megállapítása iránt.

Az ügyészségek további 6 párttal kapcsolatban arra jutott, hogy a tevékenységükkel felhagytak és a vagyonukról nem rendelkeztek. A főügyészségek ezért velük szemben szintén a párt megszűnésének megállapítása iránt indítottak keresetet.

Eredményes keresetindítás esetén ezek a szervezetek nem csak a pártként való működés lehetőségét veszítik el, hanem jogi személyiségük is megszűnik, olvasható a közleményben. 

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

5 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04