A strasbourgi bíróság elmarasztalta Magyarországot a tankönyvpiac államosítása miatt

2018.10.16. 12:11 Módosítva: 2018.10.16. 12:52

Elmarasztalta Magyarországot kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a tankönyvpiac állami monopolizálása miatt, írja az MTI.

A Könyv-Tár Kft., a Suli-Könyv Kft. és a Tankönyv-Ker Bt. a magyarországi tankönyvkiadás- és forgalmazás 2011-es, illetve 2012-es centralizálása miatt fordultak a törvényszékhez. A bíróság kimondta: a hatóságok megsértették több, iskolai tankönyvek forgalmazásával foglalkozó cég jogait. 

Az EJEB álláspontja szerint az átalakítás tisztességtelen terheket rótt az érintett vállalatokra, megfosztotta őket korábbi vevőkörüktől, a változtatások pedig gyakorlatilag monopolpiac kialakulásához vezettek az iskolai tankönyvellátásban.

Az elsőfokú ítélet szerint a hatóságok ezzel megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének a magántulajdon védelméről szóló cikkét.

A kb. 14 milliárdos összforgalmú magyar tankönyvpiac korábban magáncégek érdekeltségébe tartozott. A kormány 2010 után azzal az indokkal avatkozott be a piaci viszonyokba, hogy az  1,3 millió diák közül 700 ezer tankönyveit az állam fizeti, az árak azonban túl magasak és a biztosnak számító piacon magáncégek szereznek indokolatlanul magas profitot. 

Először a  tankönyvterjesztést államosították. A könyvek eljuttatásának feladatát egy állami cég (Kello) kapta meg, ez azonban az első évben képtelen volt megfelelni a feladatnak, egy időre összeomlott a tankönyvrendelési rendszer. A következő lépés a  köznevelési tankönyvfejlesztés és tankönyv-előállítás központosítása volt. Az állami tulajdonba került iskolák ezután már csak a  két államosított kiadó által gondozott könyveket rendelték meg, a magánkiadók legfeljebb az egyházi és az alapítványi iskolák szűkös piacán maradhattak fenn.  

Hegedűs István  tankönyvellátásért felelős miniszteri biztos 2014-ben az Indexen nyílt levélben válaszolt Reményfy Tamásnak, a Mozaik Kiadó vezetőjének. Ebben az írta: "senki nem szereti, ha jól menő vállalkozásának megváltoznak a körülményei. Ön sem. Megértem", de az állam "a kiadója bevételének kb. 60 %-át a tankönyvtámogatáson keresztül a költségvetésből finanszírozta".

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?