BRFK-vezető: Elvárásom, hogy a rendőrök a legnagyobb fokú empátiával forduljanak a hajléktalanok felé

2018.10.18. 09:19

Egész oldalas interjút adott a Magyar Időknek a BRFK nemrég kinevezett vezetője, Terdik Tamás. Az interjú első harmadában a hétfőn életbe lépett, hajléktalanokról szóló új szabályozásról kérdezték, amiről Terdik azt mondta, hogy múlt szerdától felvilágosításba kezdtek a hajléktalanok körében, szórólapon hívják fel az érintettek figyelmét a jogaikra és kötelességeikre, és közlik velük azon szociális intézmények címét, ahová önként bemehetnek a közterületekről.

Mint mondta,

elvárásom, hogy a kollégáim a legmagasabb fokú empátiával, odafigyeléssel tartassák be a törvényt. ... Hangsúlyozom, a rendőrség nem a törvény adta büntetési lehetőséggel akar élni, hanem lehetőleg szankció nélkül visszavezetni az érintetteket rendezett, emberi körülmények közé.

Mindez elég érdekes annak fényében, hogy kedd este Gödöllőn előállították, és szerdán már bíróság elé is állítottak egy hajléktalan  férfit, aki a Kossuth Lajos utcában egy padon ült, és nem akart bevonulni a szállóra, mert ott verekedések és lopások is vannak. A férfi védője szerint nem derült ki egyértelműen, hogy a rendőrség mikor figyelmeztette háromszor a korábban mérnökként dolgozó hajléktant. Ez azért lett volna fontos, mert  az új törvény szerint csak akkor indítható eljárás hajléktalanság miatt, ha az illetőt 90 napon belül 3 alkalommal figyelmeztetik. A férfire a rendőrség gyorsított szabálysértési eljárásban 30 napos elzárást kért, de az eljáró bírósági titkár csak figyelmeztetésben részesítette a férfit, amit minden fél elfogadott, így nem volt fellebbezés. A férfinak 20 ezer forint szabálysértési költséget is meg kellene fizetnie.

Az új budapesti rendőrfőkapitány a Magyar Időknek azt is elmondta, hogy a törvénymódosítás minél teljesebb végrehajtása érdekében a jogi háttérmunka is megkezdődött annak érdekében, hogy a nem közterületen, hanem mondjuk a budai hegyekben, erdőkben élő hajléktalanokra is alkalmazni tudják.

Az illetékesek bevonásával tisztázzuk, hogy ki a vagyonkezelője, illetve tulajdonosa például a főváros határain belül található erdőknek, parkoknak. Amint ezt tisztáztuk, a vagyonkezelővel, illetve tulajdonossal közösen lépünk fel és segítünk visszatérni a hajléktalan személyeknek élhető körülmények közé. Ismét hangsúlyozom, az összetett feladatot a legnagyobb empátiával hajtják végre kollégáim.

Terdik Tamás az interjúban érinti a Hős utcai drogproblémát is, azt mondja, a rendőrség nem a fogyasztók, hanem a terjesztők ellen lép fel. Az állampolgárok biztonságérzetét az állandó rendőri jelenléttel próbálják biztosítani, de nem tudnak az 1-es villamos minden megállójába egyenruhást állítani.