Cecília
4 °C
6 °C

Újra kinevezték a korábbi igazgatót, még a portás is felmondott a gimnáziumban

2018.10.18. 19:00

Viszonylag gyakori forgatókönyv, hogy egy iskola élére kineveznek egy arra alkalmatlannak tűnő embert, amire a korábban összeszokott és összezáró tanári kar felháborodik és tiltakozik, vagy feláll. A budapesti Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban a korábbi igazgató, Kormos László újbóli kinevezése ellen tiltakoztak a tanárok, olyannyira, hogy 12 tanár mellett még a portás is felmondott. 

Kormos László igazgató a 2015-ös évnyitón
Kormos László igazgató a 2015-ös évnyitón
Fotó: Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium / Facebook

Szeptember elejéig tizenöten adták be felmondásukat, a tanárok és a portás mellett felmondott egy iskolatitkár, egy óraadó is. A tanári kar nem támogatta Kormos László újbóli kinevezését, az általános iskolai munkaközösség viszont igen. Az igazgató 2013 szeptembere óta áll az intézmény élén, idén augusztus közepén kapta megbízását az újabb ötéves ciklusra. Rajta kívül nem pályázott más a tisztségre. 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Újra kinevezték a korábbi igazgatót, még a portás is felmondott a gimnáziumban

A Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban belső vizsgálat folyik.

648 · Oct 18, 2018 07:00pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

A 168 órának nyilatkozott egy augusztusban felmondott tanár, Szandavári Balázs, aki szerint tavaly tavasszal kezdődött a gimnázium tagintézmény-vezetője és az iskola igazgatója közötti konfliktus. A tanárok úgy érzékelték, hogy Kormos elégedetlen az iskola vezetésével, és tagintézmény-vezetőt akar cserélni. Ez a konfliktus, valamint a tény, hogy nem támogatták az igazgató kinevezését, a gimnáziumi tanárok napi munkájára is hatással volt. Egy szintén volt oktató szerint az igazgató megpróbálta kideríteni, hogy kik szavaztak ellene a zárt szavazáson, és a tantárgyfelosztást retorzióként alkalmazta.

A felmondási hullám komoly problémákat okoz, és az érettségizőket is érinti. A végzős osztályoknak történelemből eddig csak néhány órát tartottak meg, a történelemtanár ugyanis többször volt betegszabadságon, helyettesítését pedig nem oldották meg. Informatikatanár még mindig nincsen.

Az iskolában jelenleg belső vizsgálat folyik. 

(HVG)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?