Az ajkai kórház főigazgatója tagadja, hogy felállt volna a bérügy

Az ajkai Magyar Imre Kórház főigazgatója közleményben tagadta, hogy tömegesen mondtak volna fel a bér- és munkaügyi osztályukon. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ közleménye szerint „az osztály létszáma teljes, a munka zavartalanul folyik".

Egy forrására hivatkozva a Veszprémkukac írt arról pénteken este, hogy egyedül maradt az osztályvezető az osztályon, mert a héten az összes (öt vagy hat) munkatársa felmondott. Ez pedig a bérelszámolásnál, a túlórák kifezetésénél és a szabadságolásnál is problémákat okozhat.

A közlemény szerint négy hónappal ezelőtt az osztály egyik dolgozója egészségügyi okokból tartósan keresőképtelen állapotba került, egy másik dolgozó pedig november 30-cal felmondott. Helyettük két új munkatárs dolgozik teljes állásban, és nincs fennakadás a munkabérek kifizetésével kapcsolatban.

Az ajkai kórházban szeptember közepén minden orvos felmondott az intenzív osztályon, ahonnan korábban nővérek is felmondtak. Az orvosok távozásáról az állam többek között azt jelezte, hogy túl magas béreket kértek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

5 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04