Demeter Mártát megválasztották az LMP társelnökének

2018.10.20. 15:18

Részleges tisztújító kongresszuson választott női társelnököt az LMP Keresztes László Lóránt mellé szombaton, és a Szél Bernadett távozásával megüresedett posztra Demeter Márta volt az egyetlen jelentkező.

A Magyar Hang azt írja, Demetert végül kétharmados többséggel megválasztották a párt társelnökének. Az MTI azt írja, megválasztását követő sajtótájékoztatón Demeter elmondta, hogy célja, hogy pártja minél hatékonyabban képviselje azokat az embereket, akik az áprilisi választáson az LMP-re szavaztak.

A lap felhívja a figyelmet, hogy bár egyedüli jelöltként nem meglepő, hogy nyert, de az, hogy most a párt társelnöke lett, annyiban mégis az, hogy az MSZP-ből érkező politikust nem is igazán akarták az elején egyáltalán felvenni a pártba, ráadásul a napokban keményen kapja az ívet, miután honvédségi iratok alapján azt állította, Orbán egyik lányát szállították a Honvédség által vett egyik Airbus A-319-es repülőgéppel, ám a kormányzat cáfolta: egy Orbán nevű katonatiszt gyerekéről volt szó.

Utóbbira az MTI beszámolója szerint azt mondta, nem hibázott, amikor több ügyben kérdéseket tett fel a honvédelmi tárcának, az általa nyilvánosságra hozott adatok pedig nem titkosak. Továbbra is ellenőrizni fogja a tárcát, ezután is felteszi kérdéseit.

A kongresszuson egyébként az alapszabályt is módosítják, a párt működési anomáliáit kívánja orvosolni. A tanácskozáson megvitatják a párt stratégiáját, és döntést hoznak arról, milyen szövetségi politikát kövessenek a jövő évi önkormányzati választáson.

A kongresszus elnökségi taggá választotta Kis-Szeniczey Kálmánt, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagját.