Kósa Lajos kezdeményezi Demeter Márta nemzetbiztonsági felülvizsgálatát

2018.10.21. 10:59 Módosítva: 2018.10.21. 17:26

Demeter Mártának, az LMP országgyűlési képviselőjének, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága alelnökének nemzetbiztonsági felülvizsgálatát kezdeményezi a testület fideszes elnöke, írta az MTI.

Kósa Lajos vasárnapi debreceni sajtótájékoztatóján azt mondta, szerdán levélben kéri Kövér László házelnöktől a felülvizsgálat megindítását. Azt mondta, a honvédelmi és rendészeti bizottság elnökeként biztosítania kell a testület törvényes működését, ezért kötelessége ezt a lépést megtenni, miután

"Demeter Márta harminc évig nem nyilvános katonai adatokat tett közzé katonai információkat hozott nyilvánosságra."

Mint megírtuk, Demeter Márta azzal kapcsolatban intézett kérdést a belügy- illetve a honvédelmi miniszterhez, hogy miként repülhetett a honvédség tulajdonában lévő Airbus-szal a miniszterelnök Flóra nevű lánya. A kormányzati tájékoztatása szerint Demeter összekeverte a szereplőket, valójában egy Cipruson szolgálatot teljesítő tiszt kétéves gyermeke utazott a gépen.

Demeter korábban azt mondta, közérdekből nyilvános adatokról van szó, ezért hozta nyilvánosságra.

A héten már Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára is

KATONAI NEMZETBIZTONSÁGI KOCKÁZATNAK NEVEZTE a képviselőt.

Mivel szerinte az LMP-s képviselő bizalmas és érzékeny adatokat "hamisított és szivárogtatott ki", felelőtlenül járt el, megsértett minden jogszabályt, ami az iratmegtekintésre vonatkozik, ráadásul nemcsak nyilvánosságra hozta, hanem meg is hamisította az adatokat azzal, hogy Orbán Viktorral hozta azokat összefüggésbe. Amikor pedig Demeter Márta kérte a papírok megtekintését, szóltak neki, hogy azokat legalább harminc évig még nem lehet nyilvánosságra hozni. Ezért pedig a pártnak vissza kéne hívnia őt a szakbizottság második posztjáról.

Demeter arra a kérdésre, lemond-e országgyűlési képviselői mandátumáról, amelyre Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szólította fel, egyértelműen nemmel válaszolt. "Miért mondjak le?" - kérdezte. Azt mondta, hogy azt a munkát végzi, amivel megbízták a választók. Mint mondta, ennek legfontosabb eleme az, hogy országgyűlési képviselőként a kormányzat működését és tevékenységét, illetve a döntések végrehajtását ellenőrizze.