A Demokratikus Koalíció október 23-ai megemlékezését, ami egyben a párt alapításának 7. évfordulója is volt, egy fővárosi szállodában tartották, és néhány százan vettek részt rajta, írja az MTI.
Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a DK-t azért október 23-án hozták létre, mert a DK alapítói Nagy Imre oldalán állnak. Mint mondta,
nem lehet kicsit vagy nagyon ellenzékinek lenni, mivel az ellenzékiségnek ebben az értelemben nincs jelzője. A demokratikus politikai rend lényege, hogy nem fekete vagy fehér, nem lehet kicsit közel vagy nagyon messze állni a Fidesztől, csak szemben állni lehet vele.
Gyurcsány szerint jelenleg a demokratikus díszletek mögött egy embertelen diktatúra uralkodik, amely elveszi az ellenzéki képviselőktől annak lehetőségét, hogy érdemben képviseljék a szavazóikat.
Gyurcsány Ferenc arra kért mindenkit, hogy a rendszert ne erőszakkal akarják megbuktatni, helyette inkább szerveződjenek.
A nép előbb-utóbb az igazára fog ébredni, és akkor jaj lesz nektek, nem kicsit, nagyon
- üzente.
Rovataink a Facebookon