Hortenzia, Gergő
-2 °C
8 °C

24 fokos nappali melegekkel ér véget az október

K EPA20181013111
2018.10.28. 16:11

Kevés szörnyűbb dolog van annál, mint amikor október végén a nagy családi temetőzésekben, olyan rohadt hideg van, hogy az ember azért drukkol, hogy sose fogyjanak el a mécsesek, meg a gyertyák, főleg az a nagy piros üveges ne, amelyik pont ugyanannyira melegíti a kezet, mint amennyire gusztustalan, és amikor nem csak amiatt beszélsz a rokonokkal kizárólag arról, hogy mennyire hideg van, mert fogalmad sincs, hogy mi másról beszélgess azokkal, akikkel csak évente néhányszor találkozol, hanem mert tényleg nagyon hideg van.

De szerencsére idén ilyen nem lesz, sőt, a sapka és a sál is maradhat a temető mellett parkoló kocsiban, ugyanis egész héten 20 fok feletti nappali maximumok lesznek!

Hétfő reggelre délnyugaton már csökken a felhőzet, később az ország más területein is kisüthet pár órára a nap. Elszórtan zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat, nagyobb eséllyel a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén. Nagy területen erős, helyenként viharos lesz a szél. A legkisebb hőmérséklet 11-16 fok között valószínű. A nappali maximumok 19-26 fok között alakulnak.

Kedden többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar is. A szél is megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A leghidegebb órákban 11-18 fok lesz. Napközben 17-24 fokig melegszik a levegő.

Szerdán napos, csapadékmentes idő várható. A szél időnként élénk, a Kisalföldön erős lehet. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 5-10, a legmagasabb hőmérséklet 16-22 fok között alakul.

Csütörtökön, november elsején eleinte kevés felhő lesz az égen, majd a megnövekvő fátyolfelhőzet mellett estefelé már vastagabb felhők is sodródnak a Dunántúl fölé, ott már néhol kisebb eső, zápor is előfordulhat. Helyenként ekkor is megélénkül a légmozgás. A leghidegebb órákban 5-10, napközben 17-24 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken helyenként lehet eső, zápor. A szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 9-14, a legmagasabb hőmérséklet 19-24 fok között alakul.

Szombaton és vasárnap változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Csapadék nem valószínű. A szél időnként megélénkülhet. A minimumhőmérséklet mindkét nap 8-13 fok között alakul. Szombaton napközben 19-24, vasárnap 17-22 fokig melegszik a levegő. (MTI)

Borítókép: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?