Gyurcsányék kivonultak, amikor Budai Gyula újra képviselő lett

Letette képviselői esküjét hétfőn a parlamentben Budai Gyula, aki a parlamentből lelkészi szolgálatához visszatérő Balog Zoltán, volt Emmi-miniszter képviselői helyét foglalhatja el.

Hargitai János, a mentelmi bizottság KDNP-s elnöke az ülésen ismertette, hogy Balog Zoltán október 17-én mondott le a mandátumáról, a Nemzeti Választási Bizottság - a Fidesz kérésének megfelelően - Budai Gyula részére adta ki a mandátumot, október 28-án vált ez jogerőssé.

Budai Gyula így letehette az esküt a parlament előtt. Az eskütételt annyi közjáték zavarta meg, hogy a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselői kivonultak az eseményről. Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője ezt azzal indokolta, hogy

Budai számos alkalommal rágalmazta meg a DK-t és annak elnökét, ezeket a pereket el is veszítette.

Budai munkásságát gyanús lakásvásárlás és hazudozások kísérik. Most is azért adta neki Orbán Viktor Balog Zoltán megüresedő mandátumát, hogy ezeket a hazugságokat immár a mentelmi jog sáncai mögül folytathassa."

Mindez persze nem befolyásolja, hogy Budai – aki 2010 és 18 között volt képviselő, közben elszámoltatási biztos és vidékfejlesztési államtitkár – máris elfoglalhatta a helyét a Fidesz-frakcióban.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

5 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04