Jolán
2 °C
4 °C

A kormánynak már űrkutatási biztosa is van

2018.10.30. 21:26

Novembertől Ferencz Orsolya Ildikó lesz a kormány űrkutatásért felelős miniszteri biztosa, szúrta ki a 444.hu. Ferencz Orsolya az MTA tudományos főmunkatársa, 2010 óta pedig fideszes képviselő is a VIII. kerületben. 

Ferencz Orsolya
Ferencz Orsolya
Fotó: Echo TV / You Tube

Miniszteri biztosként az lesz a feladata, hogy

  • gondoskodjon az űrkutatási tárgyú szerződések és a szükséges szabályozás kidolgozásával
  • felügyelje az űrkutatás fejlesztésére vonatkozó stratégiák, szakpolitikák összehangolását és megvalósítását,
  • képviselje a kormányt a hazai és nemzetközi űrkutatási szervezetekben és fórumokon. 

A munkájáért helyettes államtitkári fizetést kaphat, illetve miniszteri biztosként tudományos-szakmai irányítást gyakorol majd az Űrkutatásért Felelős Főosztály tevékenysége felett.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?