Aliz
6 °C
14 °C

Egy év börtönt kapott egy kórházi tolvaj

2018.10.30. 16:08

Gyorsított eljárásban állították bíróság elé azt a 21 éves férfit, aki álmában fosztott ki egy kórházi beteget a Fővárosi Főügyészség közleménye szerint. A férfi maga is betegként tartozkodott a kórházban, és a kórteremben alvó egyik beteg mobiltelefonját lopta el. A tolvaj akkor vált gyanússá, amikor a további kezelésekről lemondva sietve távozni igyekezett a kórházból.

A közlemény szerint a tolvaj öt másik alvó beteg között odaosont az áldozathoz, a feje mellől elvette a telefont, majd a mosdó szemetesébe rejtette. Ezután próbált meg távozni, de az ügyeletes orvosnak gyanússá vált, szólt a többi betegnek, és ekkora derült ki, hogy hiányzik egy telefon. A tettes vétkét beismerte, és visszaadta a készüléket az áldozatnak.

A férfit a  a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a férfit gyorsított eljárásban még az őrizet tartama alatt, 72 órán belül bíróság elé állította. Egy év börtönt kapott végül, amelyet két évre felfüggesztettek, és elrendelték egy pártfogó felügyeletét.