Megszületett az első ítélet az új gyülekezési törvény alapján
További Belföld cikkek
- Pedofília miatt körözött férfit fogtak el Bács-Kiskun vármegyében
- Mosolygott egy nagyot a szerencse, jelentős összeget nyert egy magyar az Eurojackpoton
- A szakértő elmondta, hogy szerinte lehet-e büntetőjogi felelőssége Sallai Nórának a balesetben
- Kirgizisztán miniszterelnökével tárgyalt Orbán Viktor
- Meghibásodott vonat akadályozza a forgalmat Kőbánya-Kispest és Kispest között
A Fővárosi Törvényszék először döntött az új gyülekezési törvény alapján arról, hogy jogszerűen tiltott-e meg egy tüntetést a rendőrség.
Röviden: nem.
A rendőrség forgalmi okokra hivatkozva tiltott volna meg egy félpályás forgalomlassító demonstrációt, de a bíróság a TASZ segítségével eljáró szervezőnek adott igazat, aránytalannak ítélte a korlátozást és hatályon kívül helyezte a tiltást – írja közleményében a jogvédő szervezet.
Az új gyülekezési törvény megkönnyítette a rendőrségnek, hogy a közlekedés rendjének sérelmére hivatkozva tiltson meg tüntetéseket előzetesen. Ezt használta volna ki a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, amikor megtiltotta, hogy Üllő határában a helyi polgárok félpályás forgalomlassító demonstrációt tartsanak a teherautó-forgalom megnövekedése miatt. A rendőrség arra hivatkozott, hogy a közútkezelő, a közeli logisztikai központot használó cégek és a közlekedésrendészet egyaránt ellenzik a demonstráció megtartását, mert az érintett útszakaszon anélkül is erős a péntek délutáni csúcsforgalom, a logisztikai központot használó teherautók pedig a KRESZ alapján nem vehetnek igénybe másik utat. A forgalomlassító demonstráció eredményeként összességében főutak kereszteződése bénulna meg, és megnövekedne a baleseti kockázat.
A tüntetés szervezője a TASZ segítségével beperelte a rendőrséget, és a Fővárosi Törvényszék hatályon kívül is helyezte a tiltást. Elfogadva a TASZ alapjogi érveit, a bíróság leszögezte, hogy a közlekedés rendjére hivatkozva csak akkor alkalmazható tiltás, ha a rendezvény – az időtartamára és az érintett közterület sajátosságaira is figyelemmel – a közlekedést huzamosabb ideig ellehetetleníti. A gyülekezési jog legsúlyosabb korlátozásának, az előzetes megtiltásnak a szükségességét és arányosságát azonban a rendőrség nem indokolta ennek megfelelően.
A bírósági ítéletet itt] [pdf], a TASZ jogi érvelését pedig itt olvashatják.
Első alkalommal értelmezte a bíróság az új gyülekezési törvényt, és rögtön azt kellett megítélnie, hogy az egyik legvitatottabb passzusát megfelelően alkalmazza-e a rendőrség. Megnyugtató, hogy a Fővárosi Törvényszék komolyan vette alapjog-védelmi feladatát, a már jó ideje kialakított alkotmányossági követelményeket kérte számon, és gátat szabott annak, hogy a rendőrség a tiltakozás jogának csorbítására használja ki a túl tág törvényi felhatalmazását
– mondta Hegyi Szabolcs, a TASZ gyülekezési jogi szakértője.
Az okóber 1-jén életbe lépett új gyülekezési törvénnyel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ebben a cikkben foglaltuk össze.