Hét éve lopott több mint százmilliót, most hazahozták a szerb bűnözőt

2018.11.03. 08:56
A belga hatóság átadta a budapesti nyomozóknak azt a szerb férfit, aki két társával még 2011 júliusában betört egy terévárosi üzletbe, majd az elfogását követően külföldre szökött a házi őrizetéből.

A nyomozás adatai szerint egy 37 éves szerb állampolgár két társával, még 2011 júliusában felfeszítette egy terézvárosi üzlet ajtaját és egy bérelt autóval ellopott annyi ruhát, amennyit csak elbírt. Két hónappal később a férfi és társa újra Budapesten tartózkodott és ismét betörtek ugyanabba a terézvárosi üzletbe. Az elkövetők a két bűncselekmény alkalmával több mint 100 millió forint értékben loptak ruhaneműket.

pol

Miután a nyomozók elfogták az elkövetőket, 2011. szeptember 1-én előzetes letartóztatásba kerültek, majd öt hónap elteltével a szerb férfi házi őrizetbe került. A kijelölt kőbányai lakásból a férfi öt nap múlva, a házi őrizet szabályait megszegve távozott. A nyomozók kiderítették, hogy álnéven külföldön tartózkodik, ezért a bíróság európai elfogatóparancsot adott ki ellene - írja a police.hu.

Az olasz hatóságok 2015. október 5-én értesítették a magyar kollégákat, hogy elfogták a férfit, aki ellen eközben több nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak. A szerb állampolgár átadására azonban csak azt követően került sor, hogy az Olaszországban kiszabott szabadságvesztését letöltötte, majd ezután a belga hatóság is kihallgatta.

A Nemzeti Bűnügyi Együttműködési Központ munkatársai a férfit 2018. október 31-én délután a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren átadták a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozóinak, akik különösen nagy értékre elkövetett betöréses lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök a szerb férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.