Szemtanúkat keres a rendőrség a kecskeméti cserbenhagyásos gázolás ügyében

2018.11.03. 16:49

Szemtanúkat keres a rendőrség egy október közepén történt cserbenhagyásos gázolás ügyében, ahol jelenleg egy 62 éves kecskeméti férfi ellen folyik nyomozás – írja a police.hu.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, október 12-én késő este személyautó gázolt halálra egy gyalogost, a baleset után a sofőr megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhaladt. Az ütközést követően aztán a gyalogos az úttestre esett, így egy busz is átment rajta, a jármű vezetője ugyanis túl későn vette észre az úton fekvő embert.

Mint kiderült, a nem a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen közlekedő 63 éves gyalogost egy 62 éves, BMW X5-öt vezető férfi ütötte el, akit pár órával később otthonában megtaláltak, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol beismerő vallomást tett.

A rendőrség most szemtanúkat keres az ügyben, mint írták:

A körülmények tisztázása érdekében kérjük jelentkezzenek azok, akik látták a balesetet, vagy látták a Mária körút úttestén sétálni a férfit, vagy akik a körúton közlekedtek a Petőfi Sándor utca felől a Széchenyi körút felé, és látták a belső forgalmi sávban az első elütést követően az úttesten fekvő férfit.

Akik úgy érzik, hogy tudnak segíteni az ügyben, azokat arra kérik, hogy a Kecskeméti Rendőrkapitányságon jelenjenek meg, vagy hívják a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelenségük megőrzése mellett tegyenek bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöldszámán, vagy a 107, 112 központi  segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport