Betiltaná a kormány a tüntetéseket az állami ünnepségek helyszínein

Image from iOS (4)
2018.11.07. 13:42
Ne minősüljenek közterületnek az állami ünnepségek helyszínei - ezt javasolja Semjén Zsolt, akinek a törvénymódosítása lényegében betiltaná a tüntetések szervezését állami ünnepek előtt és alatt olyan helyszíneken, mint a Kossuth tér.

"A törvényjavaslat a nemzeti ünnepek, gyásznapok, emléknapok, illetve más (pl. vallási) ünnepek hagyományos állami, illetve önkormányzati helyszíneit az ünnepi esemény, valamint az arra való felkészülés időtartamára – a közterület-használat szempontjából – kiveszi a közterület fogalma alól." Ez áll Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes törvénymódosításának indokolásában, amely lényegében azt jelenti, hogy nem lehet majd tüntetni az állami ünnepségek helyszínén - ezt elsőként a Hvg.hu és a Zoom.huszúrta ki.

Semjén a településkép-védelmi törvényhez nyújtott be módosítót, amely a közterület-használatot szabályozza újra. Semjén módosítójának egyik legfontosabb következménye, hogy például március 15-én vagy október 23-án nem lehet azokra a helyszínekre majd demonstrációt bejelenteni, ahol állami ünnepségeket szerveznek.

A helyszínek a törvény által lefoglaltak lesznek az ünnepségek idejére

- áll az indokolásban. Az állami ünnepségek fővárosi helyszíneit a törvény sorolja fel, az önkormányzati helyszínek megállapítására pedig az önkormányzatoknak ad rendeletalkotási felhatalmazást.

Március 15-én például a következő helyszínekre nem lehet majd tüntetést bejelenteni:

  • 00:00 órától 24.00 óráig: az V. kerületi Kossuth Lajos tér, Vértanúk tere, az V. kerületi Zoltán utca (a továbbiakban: Zoltán utca), Akadémia utca, Báthory utca, Alkotmány utca, az V. kerületi Szalay utca (a továbbiakban: Szalay utca), Balassi Bálint utca, Kálvin tér, az V. kerületi Kecskeméti utca (a továbbiakban: Kecskeméti utca), Bródy Sándor utca, Múzeum körút, Múzeum utca, Pollack Mihály tér, Kossuth Lajos utca-Múzeum körút kereszteződés (a továbbiakban: Astoria),
  • 00:00 órától 14.00 óráig: Alkotmány utca, Bajcsy-Zsilinszky út, Károly körút, Astoria, Kossuth Lajos utca, Szabad Sajtó út, Erzsébet híd,
  • 12:00 órától 24:00 óráig: Lánchíd, Várkert rakpart, Clark Ádám tér, az I. kerület Hunyadi János út.

Augusztus 20-án ezek nem minősülnek közterületnek:

  • 00:00 órától 24.00 óráig: Kossuth Lajos tér, Vértanúk tere, Zoltán utca, Akadémia utca, Báthory utca, Alkotmány utca, Szalay utca, Balassi Bálint utca, Olimpia Park, id. Antall József rakpart, Jane Haining rakpart, Belgrád rakpart, a Margit híd és Erzsébet híd között budai és pesti felső és alsó rakpartok, Széchenyi Lánchíd, Margit híd, Erzsébet híd, Szabadság híd, Clark Ádám tér, Várkert rakpart, Gellért rakpart, Műegyetem rakpart, Bem rakpart, Szent Gellért tér,
Jobbikos tüntetés a Bródy Sándor utcában, 2018. október 23-án
Jobbikos tüntetés a Bródy Sándor utcában, 2018. október 23-án
Fotó: Ajpek Orsi

Október 23-ai állami ünnepségekkel kapcsolatban pedig ezeken a helyeken nem lehet demonstrálni:

  • október 22-én 00:00 órától október 23-án 24.00 óráig: Kossuth Lajos tér, a Bródy Sándor utca, a Múzeum utca, Pollack Mihály tér, Műegyetem rakpart, Bem tér, Vértanúk tere, Zoltán utca, Akadémia utca, Báthory utca, Alkotmány utca, Szalay utca, Balassi Bálint utca, Falk Miksa utca, Honvéd utca, Olimpia park, Andrássy út az Oktogontól a Csengery utcáig,

Mint látjuk, több olyan helyszín is a szabályozás alá esik, amelyet az egyes ellenzéki pártok előszeretettel választottak demonstrációra.

Például március 15-én a Szabad Sajtó úton a baloldal, október 23-án pedig a Jobbik a Magyar Rádiónál tüntetett. Ha a parlamenti Fidesz-KDNP-s kétharmad megszavazza a törvénymódosítást az ellenzék elesik ettől a lehetőségtől, új helyszíneket kell keresniük.

A javaslat nem is titkolja, hogy a célja, hogy "a törvénnyel kizárja azt a lehetőséget, hogy a nemzeti ünnepeken és hasonlóan fontos ünnepi alkalmakkor versengés alakuljon ki a közélet szereplői, pártok és civil szervezete között az érintett közterületek „lefoglalása” során."

A törvény felsorol még egyéb időpontokat és helyszíneket, ahol szintén nem lehet majd demonstrálni:

  • nemzeti gyásznappá vagy emléknappá nyilvánított napok, és az elrendelt rendkívüli nemzeti gyásznapok: 00:00 órától 24.00 óráig: Kossuth Lajos tér,
  • Június 4-e, a Nemzeti Összetartozás Napja: 00:00 órától 24.00 óráig: Kossuth Lajos tér, Vértanúk tere, Zoltán utca, Akadémia utca, Báthory utca, Alkotmány utca, Szalay utca, Balassi Bálint utca, Falk Miksa utca, Honvéd utca,
  • Október 6-a, az Aradi Vértanúk Emléknapja: 00:00 órától 24.00 óráig: Kossuth Lajos tér, Hold utca, Báthori utca, Zoltán utca, Akadémia utca, Báthory utca, Alkotmány utca, Szalay utca, Balassi Bálint utca, Falk Miksa utca, Honvéd utca,
  • November 4-e, Az emlékezés napja: 00:00 órától 24.00 óráig: Kossuth Lajos tér, Vértanúk tere, az V. kerületi Szent István tér,
  • Advent első vasárnapja 00:00 órától január 6-án 24:00 óráig Magyarország karácsonya: Kossuth Lajos tér,
  • Június 16-a, Nagy Imre és Mártírtársai Újratemetésének Emléknapja: 00:00 órától 24.00 óráig: Hősök tere.

Bolsevik hatalomgyakorlásról, emberi jogsértésről beszél az ellenzék

Az ellenzéki pártok elfogadhatatlannak tartják a módosítást- 

A Jobbik "a bolsevik-típusú hatalomgyakorlás" újabb lépésének tartja Semjén Zsolt javaslatát- "A NER diktatúrája újabb szintet lép, s folyamatosan halad visszafelé az állampárti időskálán, már a '80-as éveket is maga mögött hagyva. Mi azonban már most jelezzük, nem fog menni, nem fogjuk hagyni! A nép nem betiltható, nem kitiltható!"

A Demokratikus Koalíció szerint "ez a gyülekezés jogának nyílt korlátozása, amivel a kormány alapvető emberi jogot sért." " A nemzeti ünnep egész Magyarországé, a magyar embereké, nem pedig Orbán Viktoré! Az európai magyarok nem fogják annyiban hagyni, hogy megfosszák őket alapvető jogaiktól, és korlátozzák őket abban, hogy méltó módon megemlékezhessenek a nemzeti ünnepekről."

Az MSZP szerint "a hatalom retteg az európai Magyarországot megálmodó emberek és az Európa-párti erők szövetségétől. Az MSZP, mint a legnagyobb Európa-párti erő mindent elkövet azért, hogy visszaadja a félelemmentes, demokratikus Magyarországot, visszaadja az alapvető emberi jogokat, visszaadja a gyülekezés szabadságát, visszaadja a független igazságszolgáltatást, és visszaadja az ellopott EU-s forrásokat is azoknak, akiket illet: a magyar embereknek!"

TASZ: Súlyos jogkorlátozást jelent

A TASZ a gyorselemzésében azt írta: "a tervezet elfogadása esetén súlyos jogkorlátozás valósulna meg. A gyülekezési szabadság ugyanis azt is jelenti, hogy egy demonstráció szervezője eldöntheti, hogy hol szeretne tüntetni. Ennek hiányában nem beszélhetünk a gyülekezési jog maradéktalan érvényesüléséről." 

A TASZ szerint "súlyos jogkorlátozást jelent, hogy a tervezetben foglaltak ellehetetlenítenék, hogy egy állami rendezvényről gyülekezési jogával élve fejezhesse ki bárki az ellenvéleményét. Alaptörvény-ellenes az is, hogy az önkormányzatok rendeleti úton vonhatják el a tüntetések helyszíneit."

(Borítókép: Ellenzéki tüntetés a Bem József téren, 2018. október 23-án. Fotó: Huszti István / Index)