Lázár: Botka szervezett baloldali bűnözői körök polgármestere

D KZG20151120020
2018.11.12. 10:15
Lázár János keményen nekitámadt Botka László szegedi polgármesternek egy interjúban, bűnözők polgármesterének nevezte. Botka visszaszólt: szerinte Lázár Szeged hűbérura akar lenni.

A Fidesz az utóbbi hetekben teljes erővel támadja Botka László szegedi polgármestert, és a Ki tudja jobban szidni Botkát?-versenybe Lázár János is beszállt.

Hódmezővásárhely fideszes képvsielőjével, aki a napokban lett a Hódmezővásárhely–Szeged tram-train projekt végrehajtásáért, illetve a Szeged–Szabadka–Baja vasútvonal kialakításáért felelős kormánybiztos, a Promenad.hu készített interjút. És ebben Lázár Botkát nem csupán Szeged számára ártalmas városvezetőnek, hanem bűnözői körök polgármesterének nevezi.

Lázár: A  baloldali politikai maffia rossz irányba viszi Szegedet

Lázár a következőket mondja az MSZP-s polgármesterről, aki 16 éve vezeti Szegedet:

  • Szeged fejlődésének jelen pillanatban egyetlen akadálya van, mégpedig Botka László, aki ma már nem a megoldás, hanem maga a probléma.
  • Botka puhasága és tétovasága ahhoz vezetett, hogy szervezett bűnözői körök vették át Szeged irányítását. Erről szól a VIP-parkolási ügy kicsiben, a Szeviép-ügy nagyban.
  • A várost fokozatosan behálózó baloldali politikai maffia rossz irányba viszi Szegedet, ebből értelemszerűen nem jöhet ki fejlődés.
  • Botka ma már nem a szegediek, hanem e szervezett baloldali bűnözői körök polgármestere. Hogy a bábjuk „csupán” vagy egy közülük, azt a nyomozóhatóságok dolga eldönteni.

Botka: Lázár Szeged hűbérura akar lenni

Ennél a pontnál megkerestük Botka Lászlót, mit szól ahhoz, hogy Lázár gyakorlatilag bűnözők vezetőjének nevezte az interjúban. Botka rövidebn nyilatkozott az Indexnek: "Megértem Lázár János frusztrációját. Februárban elveszítette a városát, áprilisban kidobták a kormányból.

Minden jel arra mutat, hogy Lázár Szeged hűbérúra akar lenni. Végül is kastélya már van hozzá. De a szegediek nem kérnek se Lázárból, se a Fideszből. Mi nyugodtan dolgozunk tovább.

Lázár: Márki-Zay migránspárti

Lázár hasonló vehemenciával ment neki az interjúban Márki-Zay Péternek, Hódmezővásárhely polgármesterének, akiről a következőket mondta:

  • Márki-Zay azzal álmodik, hogy 2022-ben a parlamenti választásokon ő lesz Orbán Viktor kihívója. Ehhez szíve joga, csak közben a városnak nincs gazdája, nem működik, a fejlődés leállt.
  • Hódmezővásárhelynek ma a liberális körök kegyét leső, migránspárti városvezetése van.
  • Az a Fidesz dolga, hogy megvédje Hódmezővásárhelyt Márki-Zaytól.
  • Nem együttműködést akart, hanem állandó feszültséget, új és újabb címlapokat a hősies küzdelméről. Ez különben régi recept: ha nincs teljesítményed, csinálj helyette balhét. Ebben én nem leszek partner.

Lázár beszélt arról is, hogy szerinte melyek a Fidesz teendői a választásra:

  • Jövőre a korábbiakhoz képest jóval körültekintőbben kell polgármester-jelöltet állítanunk, és meg kell próbálnunk visszaszerezni a választópolgárok bizalmát.
  • Nem a választást kell megnyerni, hanem a szegediek bizalmát kell a Fidesznek visszaszereznie, erre alkalmas és méltó jelöltet kell felmutatni. Pontosan ugyanez a helyzet egyébként Hódmezővásárhelyen is.
  • Mindkét városban köztiszteletben álló, pártok fölötti, nagyon sikeres és nyugodt polgármesterjelöltet kell állítani,

Lázár beszélt még a dohányzás visszaszorításának kérdéséről is (ezzel a feladattal is megbízta Orbán Viktor), és azt mondta: "kitartok amellett, hogy amennyiben a drogot üldözzük Magyarországon, akkor a nikotinfogyasztást is vissza kell szorítanunk, a drog és a nikotin káros hatásait tekintve nem látok különbséget. Követ akartam dobni az állóvízbe. Szikla lett belőle; nem bánom."

(Borítókép:  Botka László Szeged polgármestere  beszédet mond a 47-es út nettó 78 milliárd forintból felújított Algyő és Szeged közötti 7 kilométeres szakaszának avatásán 2015. november 20-án. Mögötte Molnár Áron algyői polgármester (b) és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. - f otó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI)