Eszter, Eliza
10 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Czeglédy borostája miatt új eljárást rendeltek el

2018.11.13. 12:07

Első- és másodfokú fegyelmi eljárásban vizsgálták ki Czeglédy Csaba arcszőrzetét, az ügy azonban nem ért véget, mert jogerősen úgy döntöttek, hogy meg kell ismételni a procedurát, írja a Hvg.hu.

Mint korábban megírtuk, fegyelmi indult az előzetesben ülő Czeglédy ellen, mert házirendbe ütközött a borostája. Ügyvédjei szerint pár napos borostáról volt szó, azonban a házirend szerint nem változtathatja meg külsejét ahhoz képest, ahogy a büntetés-végrehajtásba került, hogy szökése esetén ne nehezítse az elfogását.

A Szegedi Fegyház és Börtön kivizsgálta az ügyet, a másodfokú fegyelmi határozatban azonban új eljárás lefolytatását rendelték el, mivel az elsőfokú eljárásban nem hallgatták meg a "a fegyelmi cselekményt észlelő bv-tisztet", csak annak jelentését vették figyelmbe, írja a lap a birtokába került dokumentumok alapján.

A baloldali politikus szemére vetették azt is, hogy a bv-tiszt szavába vágott tiszteletlenül, azonban mivel a bv-tisztet nem hallgatták meg, tényszerűen nem állapítható meg a fegyelemsértés súlya, kiemelt figyelemmel a "fogvatartott magatartására és hangnemére". Czeglédy fegyelmi ügyének témája az is, hogy cellájában a bv-tiszt azt találta, hogy az "ágyrendje sem volt megfelelően kialakítva, azt is csak utasításra végezte el". Állítólag az volt a bűne, hogy rossz helyen volt a párnája.

A bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt előzetesben lévő Czeglédy már kapott fegyelmi fenyítést azért, mert túl sok könyv volt a cellájában.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!