Natália
1 °C
7 °C

Fidelitasos pénzosztó játszótér lett az Új Nemzedék Központ

uj nemzedek
2018.11.15. 11:02 Módosítva: 2018-11-15 11:47:23

Saját maga által alapított céggel szerződött le az Új Nemzedék Központ (ÚNK) ifjúsági igazgatóhelyettese egy fesztivál megszervezésének részeként. Nem ez az egyetlen furcsaság az állami pénzből működő, a fiatalok önkéntes munkájára építő, sokak szerint alapvetően jó cél érdekében létrehozott szervezet körül, amely a 2011-es kezdettől ezer szállal kötődik a Fidelitashoz, ahonnan egyre több káder érkezik nagyvonalú fizetéssel az ÚNK-hoz, és amelynek az OLAF vizsgálódásai eredményeként 75 millió forintot kell visszafizetnie egy EU-s pénzekre alapult közbeszerzési eljárás miatt.

A helyzetet ismerők szerint az események a választások után újabb lendületet kaptak, miután a pályafutása alatt többször Lázár János közelében dolgozó Nobilis Márton – a milliárdos Nobilis Kristóf fia – helyett Vincze Géza lett az új elnök, aki 2017 őszén került az ÚNK-hoz. Ő maga egyúttal a Fidelitas alelnöke, ahogy helyettese, Jakab Jácint is.

Böröcz László, Jakab Jácint, Hack Angelika és dr. Vincze Géza a Fidelitas XIV. Tisztújító Kongresszusán Székesfehérváron, 2017. május 20-án.
Böröcz László, Jakab Jácint, Hack Angelika és dr. Vincze Géza a Fidelitas XIV. Tisztújító Kongresszusán Székesfehérváron, 2017. május 20-án.
Kép: Youtube / Fidelitas

Igaz, az ÚNK korábbi éveinek gazdálkodása is kérdőjelekkel teli: az Állami Számvevőszék olyannyira nem tudta megvizsgálni a költségvetési pénzek felhasználásának jogszerűségét, hogy 2016-ban feljelentést tett. Az iratokat ugyanis nem kapta meg 2011-2014-re vonatkozóan az ÚNK-tól, arra hivatkozva, hogy azok 2015 nyarán egy nagy esőben eláztak. A helyzetet ismerők szerint az akkor a Bajza utcai épületben őrzött iratok tényleg térdig érő vízben áztak, de a gazdálkodás átvizsgálása nagyon is indokolt lett volna, elvégre nem tudni, hogyan jött össze 2014-re a négymilliárd forintos veszteség. A rendőrség azonban két hónap után következmények nélkül lezárta a nyomozást.

Csendestárs

2014-ben az ÚNK átkerült a létrejött Emberi Erőforrások

Minisztériumához. A kapcsolatot az Emmi és szervezet között a Fidelitasból indult Illés Boglárka jelenti. Az ifjúságpolitikáért felelős 30 éves államtitkár előbb az ÚNK-nál dolgozott, majd az Emmihez távozva megmaradhatott az informális hatása az ifjúsági szervezet káderpolitikájára, de akár a tanácsadó cégek kiválasztásában is meghatározó szava lehet. Legalábbis erre utal, hogy közbeszerzési tanácsadást látott el az ÚNK-nál a Csendes Consulting, amelynek vezetője Csendes Richárd, aki történetesen szoros személyes kapcsolatban állt Illéssel.

Épp a kapcsolat miatti összeférhetetlenség az oka, hogy a jól jövedelmező megbízatás – amely ismerői szerint a piaci árat meghaladta – már nem él. Így is van szerződés, amelyet az EU csalásellenes szervezete (OLAF) szabálytalannak talált: 75 milliót kell visszafizetni abból a 310 millióból, amelyből Kuna Tibor cége, a Young & Partners csinálta a szervezet arculattervezését és kampányát.

Új tanácsadó céget azóta sem választott az ÚNK.

Havi 700 bruttó fixszel

A csaknem 180 munkavállalóból a mostaniak közül legalább két tucatnyian a Fidelitasból ejtőernyőztek az Új Nemzedék Központhoz, amely jövőre – a milliárdos pályázatok és egyéb támogatások mellett – 300 millió forinthoz jut közvetlenül a központi költségvetésből. Ez a töredéke az összes pénznek, hiszen az ÚNK 11 milliárd forint pályázati pénzt nyert, köztük az EU-s forrásból biztosított „Ifjúság.hu a sikeres nemzedékért” révén, amely önmagában hárommilliárdot hozott és úgy tűnik, kifejezetten az ÚNK-ra szabták, ahogyan arról a 444.hu írt részletesen.

A Fidelitastól az ÚNK felé folyamatos a káderek áramlása: nem előfeltétel sem szakmai múlt, sem felsőfokú végzettség – állítja forrásunk.

„Ha valakiért fentről leszólnak, az jön. Ha a még megmaradt szakmai gárda a pénzügyön azt mondja, hogy nincs rá pénz, akkor is, Vincze Géza elnök aláírja” – mondta Illés Boglárka informális szerepére utalva a szervezet névtelenséget kérő ismerője, aki szerint egyre több „nemfidelitasos” de legalábbis régebbi munkatárs jön el az ÚNK-tól. „Belefáradtunk. Pedig jó célért működnénk, rengeteg embert értünk el.” „Rajtunk keresztül segítettek önkéntes fiatalok több nagy rendezvényen, vizes-vb-n, atlétikai-Eb-n, dzsúdó-vb-n.”

„Van, akit nem is láttunk bent az év nagy részében, céges kocsit kap maga alá, furikázik költségtérítéssel, kapott 700 ezret havonta, igaz, aztán ez lement 550 ezerre” – mondta a forrás egy fidelitasos vonalon bekerült vezető munkatársról.

„Egy másik 450 ezerért van ott, róla külön Facebook-csoport jött létre, amelyben a beosztottak panaszkodnak rá. Neki a közösségi tereket kellene szakmailag ellenőriznie, de az alapvető adminisztrációval sincs tisztában. Benéz, elmegy enni, a munkaidő végére visszanéz."

Pont van egy cégem erre

A Feszt Eger! – Csakazértis Zene évek óta a fesztiválszezon egyik első rendezvénye. A háromnapos buli idén május 31-én indult. Az ÚNK egy 18 négyzetméteres fesztiválsátorral volt jelen, amiért – a rendezvényekhez való fénytechnikával együtt nettó 2,84 millió forintot fizetett bő két napra.

Az ÚNK részéről az aláíró Vincze Géza volt,

a részletekért már az ifjúsági igazgatóhelyetteshez, Jakab Jácinthoz kellett fordulni, aki történetesen épp annak a cégnek volt a társalapítója, amellyel az ÚNK leszerződött.

Az Egerfeszt Rendezvényszolgáltató Kft-t részben Jakab hozta létre. Jakab 2017 óta nem tulajdonos a cégben, amelyben többek között egy kft-n keresztül Varga Lajos Ernő is érdekelt: ő a kormány kedvenc biztonsági cége, a Valton Sec Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. egyik tulajdonosa.

Egy másik alapítvánnyal pedig azután lett szorosabb a kapcsolat, hogy Vincze az ÚNK-hoz került. A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítványal ugyan múltja és működésének célja alapján egyébként is kompatibilis az ÚNK-val – Kövér László volt a társalapítója még 1999-ben –, de az ÚNK csak a közelmúltban kezdte az alapítványtól bérelni a rendezvényeken a helyeket ötmilliós értékben. A Pro Minoritate kuratóriumi elnöke történetesen Vincze Géza felesége.

Még szükség lehet a vigaszhelyekre

Bár a Fidelitastól jönnek újabb emberek, az ÚNK-nál egyre több a betöltetlen pozíció az it-n, rendezvényszervezésen, hr-en. Lehet, hogy nem sokáig, ugyanis a bürokrácia leépítéseként meghirdetett minisztériumi és a hozzájuk kötődő háttérintézményeket érintő elbocsátások miatt szükség lehet az üres helyekre, hogy a fideszes ejtőernyősöknek legyen hol landolniuk.

Kérdéseinket az Új Nemzedék Központnak is elküldtük, a szervezet nem reagált a megkeresésre.

Bizalmas üzenetküldés

Küldjön nekünk levelet, dokumentumokat bizalmasan!

Ezeken a felületeken személyes adatok megadása nélkül is kapcsolatba léphet velünk!

Írjon titkosított csetüzenetet Signalon!

A számunk: +3615557000

Küldjön titkosított emailt eldobható email címről Protonmailen!

Címünk: index.hu@protonmail.com

További részleteket itt olvashat, adatvédelmi nyilatkozatunkat pedig itt találja.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?