Rászólt, hogy ne ordítson a budapesti börtön előtt, halálra verte a 75 éves férfit

2018.11.19. 11:38

Vádat emeltek egy 32 éves nő ellen, aki tavaly szeptemberben a Budapesti Fegyház és Börtön X. kerület, Maglódi úti épületénél úgy megütött egy 75 éves férfit, hogy az a bántalmazás miatt életét vesztette a kórházban.

A nő azért ment a börtönhöz, hogy ott jogerős büntetését töltő volt élettársával kapcsolatba lépjen. A járdáról kiabált be a férfinak a börtönbe, amikor a közelben lakó és éppen arra járó 75 éves férfi rászólt, hogy hagyja abba a hangoskodást.

A nő az idős férfit először trágár szavakkal szidalmazni kezdte, majd többször ököllel arcon, illetve fejen ütötte. A férfi az ütések következtében a földre esett, és a fejét az aszfaltba ütötte. A nő az eszméletlenül fekvő férfit hátrahagyva, távozott a helyszínről. A járókelők értesítették a mentőket, akik a férfit kórházba szállították, azonban a szakszerű orvosi ellátás ellenére, a bántalmazás következtében elszenvedett súlyos fejsérülései miatt pár nappal később életét vesztette.

A Fővárosi Főügyészség a nővel szemben halált okozó testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, amely bűncselekmény törvény szerinti büntetési tételének felső határa – a terhelt többszörösen büntetett előéletére is figyelemmel – 12 évig terjedő szabadságvesztés.