Hatalmas lángcsóvával égett egy gáztároló Hajdúszoboszlónál

2018.11.20. 06:27 Módosítva: 2018.11.20. 14:45

Gázömlés miatt lezárták Nagyhegyes és Hajdúszoboszló között a 3321-es utat – közölte a Police.hu. Kedden hajnali fél ötkor az út mentén álló gáztározóból lángok csaptak fel.

Egy készülék meghibásodása miatt szivárgott a gáz, amely aztán be is lobbant. „A gázszolgáltató már elzárta a csövet, így a gáz utánpótlása megszűnt, de a láng oltása még folyamatban van” – közölte a Katasztrófavédelem Hajdú-Bihar megyei szóvivője. Papp-Kunkli Nóra elmondta,

a 15 méteres lángcsóvát nyolc vízsugárral oltották.

Személyi sérülés nem történt, és a tűz terjedése sem fenyegetett, miután a tűzoltók lokalizálták a tüzet. A környéken nem gyulladt ki semmi, csak a gigantikus gázláng ég, de a gáz utánpótlása híján ez várhatóan hamarosan megszűnik. 

A gázellátás zavartalan 

A Magyar Földgáztároló Zrt. hajdúszoboszlói telephelyén kedd hajnalban keletkezett tűz ellenére is biztosított az ország gázellátása, másik három földgáztároló vette át a szolgáltatást – írta az MTI.

Az MF Zrt szóvivője elmondta, tűz a cég hajdúszoboszlói földalatti gáztároló üzemében keletkezett. A lángokat a földgázkutakról beérkező befutósori vezetékeknél észlelték. 

A tűz keletkezésének oka egyelőre ismeretlen. Senki sem sérült meg. A tűz oltása késő délelőtt még tartott a cég munkatársai, a tűzoltóság, a polgári védelem és a katasztrófavédelem szakembereinek részvételével.

Fáber Dániel elmondta: az ország gázellátása biztosított, ugyanis a társaság másik három földgáztárolója – Zsana, Pusztaederics, Kardoskút – vette át a szolgáltatást, így a kereskedők földgázigényeit maradéktalanul kielégítik.

A cég a vezetésszakaszok gyors cseréjét ígérte ás a tároló zavartalan működésének mielőbbi helyreállítását.

Nincs veszélyes anyag a levegőben

Frissítés: „Még mindig tart a gáztároló üzem területének visszahűtése. Jelenleg harmincöt hajdú-bihari tűzoltó van a helyszínen és Miskolcról valamint Szolnokról is érkeztek egységek. A katasztrófavédelmi mobillabor folyamatos méréseket végez Nagyhegyes környékén. A mérések gáz jelenlétét nem mutatták ki a levegőben. A tároló és a gázvezeték visszahűtése után a tűzoltók a lángoló tartályt habbal fogják eloltani. A tűzoltók folyamatosan vizsgálják a terület, a tároló és a vezetékek hőmérsékletét. A gáztároló szakemberei pedig szabályozzák a nyomást. Az érintett terület továbbra is le van zárva. Lakosságvédelmi intézkedésre nem került sor" – írta közleményében a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Frissítés 2.: Délután fél 3-kor azt közölte a katasztrófavédelem, hogy

eloltották a lángokat. Senki nem sérült meg. A tűz okát még vizsgálják.