Auguszta
-7 °C
0 °C

Fejbe rúgtak egy földön fekvő BKK-ellenőrt

2018.11.21. 15:11
Vádat emelt az ügyészség négy fővárosi férfi ellen, akik a Deák Ferenc téri aluljáróban kötözködtek és verekedtek. A vádlottak először egy ismeretlen férfival kerültek konfliktusba, majd ezután egy török férfit és az őt védeni próbáló egyik BKK alkalmazottat bántalmazták, aki a fejét ért rúgás következtében eszméletét vesztette.

A vádirat szerint 2017. május 13-án az V. kerület, Deák Ferenc téri metróaluljáróban az ügy négy vádlottja közül hárman először egy a nyomozás során ismeretlenül maradt férfival kerültek konfliktusba. Az ismeretlen férfi ennek során az egyik vádlottat megütötte. Ekkor megjelentek a vádlott-társak, hogy elégtételt vegyenek a társukat ért sérelem miatt. Először külön-külön, majd utána már mindhárman egyszerre ütötték és rúgták a férfit, amely bántalmazásnak a BKK-ellenőrök, illetve biztonsági alkalmazottak vetettek véget. A vádlottak ezután távoztak a helyszínről.

Mindezek után érkezett az aluljáróba a metró irányából egy török férfi, aki a BKK-ellenőröktől kért útbaigazítást. A vádlottak – ekkor már negyedik társukkal együtt - eközben tértek vissza a helyszínre, és hevesen mutogattak a BKK alkalmazottak irányába, majd amikor odaértek hozzájuk, belekötöttek a tőlük felvilágosítást kérő utasba. Mind a négyen körülvették a férfit, valamint az őt védeni próbáló egyik BKK-ellenőrt, és dulakodni kezdtek velük. Ennek során többen a földre kerültek, köztük az ellenőr is, akit ekkor a vádlottak egyike olyan erővel rúgott fejen, hogy ő ennek következtében eszméletét vesztette. Kihasználva a helyzetet, egy másik vádlott a török férfit is földre lökte, és többször megütötte ököllel a fejét. Bántalmazásának a többi BKK alkalmazott vetett véget.

A négy támadót a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével, a BKK-ellenőrt fejbe rúgó vádlottat pedig emellett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével is vádolja, áll az ügyészség közleményében.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!