Hét év után fogták el egy kettős gyilkosság gyanúsítottját

2018.11.22. 17:37

Hét év után csütörtökön tartóztatott le a Miskolci Járásbíróság egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2011 áprilisában megölt egy házaspárt Szikszón.

2011. április 16-án a magát miskolci rendőrnek kiadó férfi felhívta a sértetteket telefonon, és azt mondta, hogy idegenek bemásztak a kertjükbe. Azt állította, hogy a rendőrök 10-15 percen belül a helyszínre mennek, ezért kérte, hagyják nyitva a kaput.

Az idős házaspárnak gyanús volt a hívás, ezért a 112-es segélyhívón bejelentették azt. Az ügyeletes tiszt azt kérte, zárkózzanak be, és ne engedjenek be idegeneket, várják meg a rendőröket. Miután az ismeretlenek becsengettek a házba, a házaspár ismét hívta az ügyeletet, azonban mire a rendőrök megérkeztek, már senkit sem találtak.

2011. április 20-án az egyik szomszéd találta meg az idős házaspár holttestét. A nyomozást 2015 decemberében felfüggesztették, majd 2018-ban a genetikai szakértői vélemény alapján azonosították a gyanúsítottat.

A letartóztatott férfit nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítják. Kiemelt súlyú ügyről van szó, a bűnösség megállapítása esetén 10-től 15 évig, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

A bíróság álláspontja szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Mivel a gyanúsított esetleges társainak felkutatása tart, az is feltehető, hogy a férfi szabadlábon veszélyeztetné a bizonyítást, ezért a bíróság letartóztatta.

A végzéssel szemben a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.