TGM: Bármennyire nehéz is az út, végig fogjuk járni

DBZOL20181124017
2018.11.24. 15:23

Szombat délután három körül elindult a Kálvin térről a Tüntetés a Tudomány és az Oktatás Szabadságáért elnevezésű menet, melyet a kormány oktatáspolitikai lépései elleni tiltakozásul szerveződött, és az ELTE BTK, a CEU és az MTA érintésével a Kossuth térre tartott

Négy óra körül meg is érkeztek a Parlament elé, ahol többször is a levegőbe emeltették a tüntetőkkel a világító mobilokat, és zengett a "Szabad ország, szabad egyetem!" rigmus is. A tiltakozók között sok külföldi diák volt.

Tudósítónk szerint körülbelül kétezren lehetTEK a tiltakozók,

akik a kezdeményezés értelmében a december 1-ig, azaz a kormány és a CEU közti szerződés aláírásának határidejéig akarják "megszállni a Kossuth teret". A tiltakozó menet az alábbi követeléseket fogalmazta meg:

  1. a  kormány írja alá a CEU-szerződést
  2. szüntessen be minden felsőoktatási és kutatási cenzúrát
  3. biztosítson minőségi, hozzáférhető, független és megfelelően finanszírozott oktatást és kutatási lehetőséget

A Kossuth téren Tamás Gáspár Miklós (akivel itt olvashatja születésnapi nagyinterjúnkat) is beszélt a tüntetőkhöz, ezt az Index Facebook-oldalán élőben közvetítjük.

A filozófus, aki a CEU tanára is úgy kezdte a felszólalását, hogy "kedves migránssimogatók, kedves Soros-zsoldosok, kedves zsidóbérencek, kedves idegenszívűek".

"Tudjátok, tudjuk nagyon jól, mi folyik az országban, a szabadság és az egyenlőség hívei sokan vannak, de nincsenek mind itt, de eljön majd a nap, amikor nem tízezrek, hanem milliók lesznek az utcán. Tiltakozunk, hogy a CEU-t elkergetik Magyarországról, ez a hazánk szégyene, tiltakozunk a genderszak megszüntetése, a tanárok feljelentése ellen, az MTA kutatóintézetek ellehetetlenítése ellen" - mondta.

Szerinte itt az ideje véget vetni a politikai gyengeségnek, és a munkavállalókat érintő rabszolgatörvény ellen is tüntetnek, szolidárisak a dolgozó emberek szakszervezeteivel, és szerinte ez az irány, amerre az ellenállásnak ki kell bontakoznia, és "bármennyire nehéz és hosszú az út, végig fogjuk járni".

Kövér-Van Til Ágnes az ELTE társadalmi nemek mesterszak vezetője azzal kezdett, hogy nem mozgalmár, sose tartott még beszédet, mégis idejött, hogy megkérdezze, értjük-e, ami körülöttünk zajlik. Szerinte a felsőoktatás 2010 óta tartó ostromának újabb adaléka a genderszakok megszüntetése.

"A felsőoktatás nem csak az elit ügye, hanem az egész országé" - hangoztatta, és aggasztónak tartotta, hogy csökken az állami férőhelyek száma, az felsőoktatásban tanulók száma. A rendszerváltáskor elhittük, hogy a tanulás a jövő, de most ez mind meg akarják kérdőjelezni.

Azt mondta, a felsőoktatás függetlensége, a tudomány szabadsága, a CEU mindannyiunk ügye, ha most nem szólunk, akkor később nem lesznek olyanok, akik szólni tudnak vagy szólni mernek. "Tényleg ilyen világot akarunk magunkak és a gyerekeinknek?" kérdezte, és a tömeg "Nem hagyjuk" skandálással válaszolt.

A többi szónok - tanárok, diákok - is az oktatás szabadságéért, a CEU maradásáért, és a kormány oktatáspolitikája ellen szólalt fel. Az egyik felszólaló arra kérte a szakszervezeteket, hogy csatlakozzanak hozzájuk a Kossuth téren, ahol jövő szombatig végig ott lesznek, és mindenféle beszélgetéseket és kurzusokat tartanak majd.