Fordulatot ígér a szegedi Fidesz új elnöke

DROTI20180322013
2018.11.27. 09:13

Öt napja választották meg a szegedi Fidesz elnökének Bartók Csaba, volt válogatott kézilabdázót, aki köszöntőbeszédében azt mondta, hogy Szegedet vissza kell adni a szegedieknek, mert a város nem a Botka-kláné, hanem a szegedieké. Bartók most interjút adott a Délmagyarnak, amiben azt mondja, hogy

köztudott, hogy nem régóta veszek részt aktívan a politikában, de az eddigi időszakot intenzíven éltem meg, sokat dolgoztam polgári gondolkodású emberekért. Azért vállaltam a városi elnökséget, mert tenni akarok ezért a körért, és ha nem állok a munka élére, akkor nem is illethetem kritikával azt, hogy miként is alakul a polgári oldal jövője Szegeden.

Bartók sorsdöntőnek nevezte 2019-et, az önkormányzati választásra szerinte teljesen másként kell a helyi Fidesznek pozicionálnia magát.

Az elmúlt 16 évben egyszer talán félig-meddig sikeresek voltunk a 2010–2014-es időszakban, de akkor sem tudtunk dominanciát kialakítani. Egyértelmű, hogy azon a stratégián, ami eddig volt, változtatni kell, akár a jelöltekről, akár a kampány stílusáról és tartalmáról beszélünk. Elemeztük a hibákat, tudjuk, mit kell tennünk.

Mint mondta, a szegedi Fidesz minél hamarabb szeretné a párt országos elnökségének felterjeszteni, hogy kit szeretne indítani polgármesterjelöltként, ám a képviselőjelölteket csak az EP-választás után választják ki. Bartók ezzel kapcsolatban azt mondta, addig koordinátorként dolgoznak a csapat tagjai, és az addig végzett munkájuk alapján dől el, kiket érdemes közülük jövő ősszel megmérettetni.

Bartók az interjúban odaszúrt Botka Lászlónak is,

olyan érzésem van, hogy nincs igazi gazdája Szegednek. Szép a belváros, mint egy mézeskalácsdísz, de a fejlesztések elmaradtak, és ezt támasztják alá az adóbevételek is. Utána lehet nézni annak is, hogy a regnáló polgármester ugyan hányszor ígérte meg a harmadik hidat, ezért mi a be nem tartott ígéretekkel is szembesíteni szeretnénk az itt élőket.

A Székelyudvarhelyen született, 48 éves Bartók Csaba 1990-ben igazolt Magyarországra, a Tisza Volánhoz kézilabdázni. Válogatott sportolóként 75-ször lépett pályára, 230 gólt szerzett. Játszott a spanyol Ademar Leónban is, ahol bajnokságot és kupát is nyert. Sportolói pályafutását egy sérülés miatt 2004-ben fejezte be. Ezután edzőként dolgozott több csapatnálnál, majd sportvezető és csoportmenedzser lett. Politikusként az idei országgyűlési választásokon tűnt fel, a Fidesz színeiben indult a Csongrád megyei első egyéni választókerületben, azonban az MSZP-Párbeszéd jelöltje, Szabó Sándor nyert.

(Borítókép: Bartók Csaba Szegeden 2018 márciusában - fotó: Rosta Tibor / MTI)