Nem állunk azonos oldalon Oroszországgal

Mire lenne képes egy magyar katona háború esetén?

Ezt az egész életemet végigkövető kérdést akkor tettem fel magamnak először, amikor a nagybácsim, vagy nem tudom, minek nevezzem az anyukám unokatestvérét, szóval K. a rendszerváltás előtt bevonult katonának Abasárra, ahonnan mindig azzal jött haza az eltávra, hogy röhögve mesélte: a laktanyát egy darab részeg amerikai kommandós egymaga is könnyen el tudná foglalni, és hát ami ott van katonaság címszó alatt, azt inkább ne is nagyon firtassuk.

Én nem lettem katona, fájt a hátam, vagy mi volt a sorozáson, már nem is emlékszem, de megkaptam a nagy I betűt, ami azt jelentette, hogy békében alkalmatlan, háborúban hátországi szolgálat, és ebbe azért így jobban sosem gondoltam bele, mert a rendszerváltás után volt olyan húsz év, amikor az egész országot érintő háború – legalábbis nyíregyházi gyerekként Magyarországról nézve – inkább valami atavisztikus és már soha be nem következő eseménynek tűnt.

Erre most itt vagyunk, amikor szinte már egy nap sem telhet el úgy, hogy valami vezető politikus, világhatalmi tényező ne emlegessen háborút, mint ami itt van már a nyakunkon. Ezért a világot is ilyen agresszív, tanulatlan férfiak szemével kell néznünk.

De azért van ebben valami felemelő is. Hogy mást ne mondjak, hétfőn Németh Szilárd fideszes alelnök, honvédelmi államtitkár a Magyar Időknek adott interjújában mondott csodálatos dolgokat a 40–50 év közötti magyar férfiakról. Ez azért lássuk be, van annyira szokatlan, hogy azonnal elérzékenyüljünk. Mármint mi, 40-50 közötti férfiak, akik nem vagyunk ehhez hozzászokva, na.

A 40–50 közötti férfiakról úgy általában leginkább vizelési és prosztataproblémák, a túlfeszített tempó és a korai halálozás szokott szóba kerülni, most meg megtudhattuk, hogy ebben a korban válnak az ifjak férfiakká, meg hogy ez a korosztály tud a leghitelesebben verekedni, ha a családjáról, a hazájáról van szó. Ezeket mondta Németh.

Meg azt, hogy ez a korosztály a legnépesebb, 850 ezren vagyunk benne, ami már egy egész komoly hadosztály. Ja, hát így azért mindjárt más, kell a baka a harctérre.

Németh Szilárd tudja miről beszél, hiszen 40 és 50 között tényleg olyasmi jár a férfiak fejében, hogy vajon jók-e még valamire, hogy fizikailag képesek-e kisebb infarktus nélkül lehozni egy teljes munkahetet, meg hogy hogyan jön össze a rendszeres foci a haverokkal, mert az évek alatt az állandó csapattársak már el-elmaradoznak, vádli, térd, boka, derék, minden fáj, és már nem megy tovább. Higgyék el, szomorú történet.

Hát nem olyan, mintha törvénybe iktatnák, hogy a 40-50 közötti férfi nem vén, hanem fiatal férfi? Nekem a tudat, hogy kaptam még néhány mozgalmas évet, bőven elég. Amúgy is régi vágyam, hogy megtudjam, mire lennék képes egy háborúban, nem véletlenül a kedvenc könyvem is a Švejk, azt hiszem, bakaként is komoly karrier előtt állok.

Most pedig itt ülök a Stefánia-palotában, az „Úton a 21. században – biztonság, honvédelem, haderő” című konferencián, ahol Benkő Tibor honvédelmi miniszter tart előadást, hogy azonnal meg is tudjam, hol a helyem. Az egész termet különböző fegyvernemek vezetőinek reprezentánsai töltik meg, azt hiszem, civilként nagyon kilógok, de szerencsére ez a mai katonai világ már nem olyan szigorú, mint Usztics Mátyás Kisvárosa a maga tömény baromságaival.

Amúgy sincsenek híres katonáink jó régóta. Talán az utolsó Dugovics Titusz, aki meg nem volt, így a belevaló magyar katona képe enyhén töredezett, homályos. És most az a világ jön el, ha hinni lehet az előbb említett politikusoknak, és Benkő Tibor miniszternek, amikor muszáj lesz a fiatalokat valahogy rávezetni arra az útra, ami önfeláldozással, némi önfeladással és vasfegyelemmel jár együtt.

Egyértelmű az irány: nyugat

Benkő miniszter vérbeli katona, nem politikus és ebből adódóan nem is a legjobb szónok. Az előadását – férfiasan bevallom – nagy figyelemmel, de kicsit nehezen tudtam követni. Mindjárt az elején megtudhattuk, hogy a következő időszakban fiatal kadétok, tisztek fogják járni az egyetemeket, ahol megpróbálják majd kicsit közelebb hozni a diákságot  az egyenruhához, amihez például egy kisfilmet is készítettek, hogy könnyebb legyen elképzelni, mit jelent a hadsereg.

Benkő előadása ugyanakkor fundamentális alapokat nyújtott ahhoz, hogy a politika világát figyelők kicsit tudjanak mibe kapaszkodni. Tényleg az oroszok jelentik az egyik legnagyobb veszélyt a világra (igen), és mi eközben NATO- és EU-tagként kiskifli-pózban mocorgunk az ölükben? Hát, mit lehet erre mondani?

A magyar honvédség számára egyértelmű az irány a kelet vagy nyugat kérdéskörben: nyugat, és megnyugtató, hogy ezt Benkő miniszter, majd az utána következő felszólalók is elég tisztán deklarálták.

Ugyanakkor az is világos, Magyarország biztonsága nem gránitszilárdságú, bár most éppen a világ egyik legbiztonságosabb országának mondják, ez az állapot bizony törékeny. „Mindig a környezetünk biztonsága határozza meg a mi biztonságunkat" – ahogy arra a miniszter rögtön a beszéde elején felhívta a figyelmet.

Élesen és gyorsan változnak a kihívások, mondta Benkő, eközben mögötte a kivetítőn ismerős képeket láthatunk, vonuló migránsok (bevándorlók, menekültek, kinek hogy tetszik). Benkő a Balkánnal példálózik, ahol több mint húsz éve véget ért a háború, de ez a béke nem a legstabilabb, majd Ukrajnára terelődik a szó, ahol tegnap óta részleges hadiállapotot vezettek be.

Itt van a szomszédságban, ne mondja senki, hogy béke és biztonság van a világban, és ne mondja senki, hogy nyugalomban lehet élni.

Benkő szerint olyan képességgel kell rendelkeznünk, amivel megvédhetjük az országot, állampolgárainkat. Hibrid hadviselésről beszélt, hogy megváltoztak a műveleti alkalmazás feltételei. Ez alatt azt kell érteni, hogy például a Krím félsziget elfoglalásánál nem alkalmaztak hadosztályokat, nem alkalmaztak rakétákat, nem voltak frontok. 

Egész más úton halad a védelem kérdése, a biztonság szolgálatának kérdése.

Aztán szóba kerül az is, hogy Benkő a minap a tévében azt látta, ahogy Németországban a karácsonyra készülnek:

Biztos hogy erre vágytunk? Ha a biztonságunk nem garantált, akkor nem tudunk békében élni.

Szerinte a felkészülés érdekében vannak misszióban a magyar katonák (évente kétezren), tisztek (kétszázan szolgálnak NATO-kötelékben).

Arról is beszélt, hogy a problémákat nem szabad beengedni az országba, hanem ott kell segítséget nyújtani, ahol a problémák keletkeznek.

Szüntessük meg a problémát, amiért onnan elmenekülnek az emberek.

A biztonság fenntartásához erős, ütőképes, korszerű fegyverzettel ellátott honvédségre van szükség, és szerinte a magyar honvédség elindult abba az irányba, hogy a térség egyik meghatározó erőt képező védelmi rendszere legyen.

Ehhez szerinte a kormánytól nemcsak erkölcsi, hanem anyagi támogatást is kap a honvédség, a cél, hogy 2026-ra a GDP 2 százalékát fordítsa az ország katonai kiadásra, amelynek 20 százaléka korszerűsítésre megy el. Jelenleg 1,4 százalékos a katonai kiadás GDP-aránya.

Ezeknél a céloknál és adatoknál valamivel érdekesebbek a katonai program azon részei, amik a társadalomról és a fiatalokról szólnak. Jelenleg 8 ezer önkéntes tartalékos katonája van az országnak, ami 2024-re 20 ezressé bővülhet azokkal „akik elkötelezettséget éreznek hazájuk iránt" – mondta Benkő.

Bevallom, felkaptam a fejem, amikor a miniszter hirtelen azzal is magyarázta a tartalékosok szükségességét, hogy ha az ország átáll „egy különleges jogrendre", akkor ezek az emberek biztosítsák az átmenetet, „ha a helyzet úgy kívánja".

Beszélt a kadétprogramról, amely már a fiatalokról szól, akiket honvédelmi táborokkal, honvédelmi sportközpontokkal, hagyományőrzéssel lehet elhivatottá tenni, hogy megismerjék az ország hagyományait, értékeit: ha az ő (a mi) őseik (őseink) „küzdöttek, harcoltak ezért a Kárpát-medencei országért, és biztosították, hogy Magyarország magyarnak maradhasson, érezzék a kötelességet, hogy továbbhaladjanak ezen az úton.

Legyen fontos számukra ez az ország. Ha nem ismerik, akkor megmaradnak azon a szinten, hogy van a tablet, van az okostelefon, és ezzel foglalják le magukat. Ne mondja senki, hogy a fiatal nemzedék nem érez elhivatottságot, csak kell, hogy valakit kövessenek, legyenek célkitűzéseik, amivel tudnak azonosulni.

Míg a miniszter haderőről, a magyar fiatalokról, magyarországi fegyvergyártásról, kiberbiztonságról beszélt, az utána felszólaló Petr Pavel vezérezredes ennél konkrétabb volt, és remélem, nem csak az én fülem hallotta ki a szavaiból az odamondogatást. Vagy idemondogatást. Pavel vezérezredes amúgy el is engedhette magát, hiszen mint mondta, négy nap múlva nyugdíjba megy, korábban viszont a NATO vezérkari főnöke volt.

Persze diplomatikus módon kis országokról, pontosabban elsősorban a sajátjáról, Csehországról beszélt, de közben csengett a fülem az áthallásoktól. Saját véleményeként azt mondta, a NATO-ban az egyik legfontosabb fenyegetést Oroszországban látják.

Olyan korszakban léptünk, amelyben eltűnik a katonai és nem katonai fenyegetettségek közötti különbség, és csökken a különbség a belső és külső fenyegetettségek között is. Szerinte a jövőben stabilitási verseny lesz az USA és Kína között, és a fokozatosan gyengülő Oroszország is bekerül ebbe a sodorba.

Az oroszoknak óriási a katonai potenciálja, de demográfiai és gazdasági hanyatlás jellemzi őket.

Az amerikaiak és Kína versenye egyelőre gazdasági és kereskedelmi, de más egyéb területeken is versennyé fajul majd a helyzet. Mindketten a kereskedelemtől függnek, és ezen útvonalak, valamint az erőforrások biztosítása a feladatuk. Kína ezért sok figyelmet fordít ezeknek a területeknek a biztosítására. Kína domináns gazdasági erővé fog válni, és állandóan növeli a katonai erejét is. Rendkívüli mértékben modernizálja a haderejét, példátlan fejlesztéseket hajt végre, így a kereskedelmi és gazdasági verseny katonai versennyé fog válni, mondta.

Arról, hogy az oroszokat és Kínát jelenleg stratégiai partnerség jellemzi, azt mondta, eléggé egyensúlytalan a helyzet, jelenleg mindkettejük érdekét szolgálja a partnerség, de egy évtizeden belül az oroszok hanyatló ereje következtében már nem ugyanazok lesznek az érdekeik, ahogy a kínai befektetések már most is problémákat okoznak a Távol-Keleten.

Azt is mondta, hogy a titkosszolgálatok pontosan tudják, Kína és Oroszország Európában mennyire hatékonyak, aktívak és kifejezetten agresszívan lépnek fel. Mármint náluk, a cseheknél, ugye. Közben meg egyre közelebb kerülnek a döntéshozókhoz, és hát nyílt korrupciót jelent a sok orosz és kínai cég, amelyek egyre fontosabb kulcspozíciókat foglalnak el.

Fontos, hogy kihívásként tekintsünk minderre. Muszáj lépéseket tennünk, nehogy későn ébredjünk fel. 

Aztán arról beszélt, hogy a különböző szakszolgálatok gyakran találkoznak azzal, hogy az általuk nyújtott információk sokszor nem illeszkednek a politikusok elképzeléseihez, és ezért inkább csak olyan infókat adnak át, amiket a politikusok elvárnak. Ezt sok helyen látják. Ezért meg kell védeni a tanácsaink biztonságát.

Az ő javaslata mindezzel szemben az összefogás, jól működő intézményekre hagyatkozhatunk, mint például a NATO, az EU, amelyekre – valóban – sokan kritikus szemmel tekinthetünk, de azt nem szabad elfeledni, hogy az erőnk pont abból fakad, hogy ezek az intézmények együtt maradnak.

És hát – tette hozzá – az erős NATO-hoz, EU-hoz az oroszoknak nem fűződik érdeke.

Nem állunk azonos oldalon Oroszországgal.

Szerinte amikor az EU-ról van szó, az oroszok pontosan tudják, mi a teendő: oszd meg és uralkodj, ezért bármit megtennének, hogy viszályt szítsanak a szövetségesek között, annak érdekében hogy a legjobb pozíciót foglalják el.

Ismert módszerek következnek: az oroszok különböző módszerekkel, ajánlatokkal keresik meg az országokat, az energetika, sőt a biztonság területén is. De ha szétesik a NATO, kis országként (még mindig a csehekről beszélt) elvesztjük az erőnket, és más pozícióba kerülünk, ezért meg kell óvnunk a NATO és az EU egységét.

De ugyanez a helyzet Amerikával is, és itt kárhoztatta Macront és Merkelt az európai hadsereg gondolata miatt, amivel „gyengítjük a NATO-t, miközben nem tudjuk eléggé megerősíteni az EU-t. Ez akár elszigetelné Európát az amerikaiaktól.

Európa esélye, ha egységes marad, a lehető legegységesebb, és a lehető legközelebb marad az USA-hoz. Ez Amerikának is érdeke, együtt kell maradnia Európával. 

Így minden NATO-tagnak ki kell vennie a részét, és teljesítenie kell a vállalásait. Nem a méret, hanem a minőség számít majd akkor, ha hozzájárulunk a szövetséghez, ezért az oktatás fontosságát ajánlotta a tisztelt jelenlévők figyelmébe.

Vezekényi Csaba helyettes államtitkár a világot egy börtönhöz hasonlította, hiszen a börtönben is vannak szabályok, amit viszont nem mindenki tart be. És itt nemcsak az ISIS-re gondolt, hanem azokra is, akik bár aláírták az egyezményeket, de annak egy-egy részét nem tartják be, mert rendelkeznek azzal az erővel, ami miatt nincs olyan külső tényező, ami bevasalná rajtuk. Ebben a börtönben a NATO is csak egy fogvatartott. Alapvető érdeke a haderő fejlesztése, mert ha nem fejleszti a haderőt, nem bízhat a zárka szabályaiban, éspedig nincs garancia arra, hogy a szabályokat a zárkatársak betartják.

Azt is mondta, hogy Magyarország az egyik legbiztonságosabb hellyé vált a világon, és úgy tudjuk ezt biztosítani, ha növeljük a részvételünket és fejlesztjük a képességeinket. A NATO-nak egységesnek kell maradnia, és ez ellen dolgozik jó pár állami és nem állami szereplő, mondta.

Nekem a konferencia alapján úgy tűnt, katonai kérdésekben Magyarország elkötelezett a Nyugat felé, de hogy a politika játszmájában mekkora hányad jut majd ennek az elköteleződésnek, azt nem ők fogják megmondani.

Borítókép: MTI / Illyés Tibor