Lázár, Olimpia
-6 °C
-3 °C

Felfüggesztettet kapott Gilvánfa fideszes polgármestere

2018.11.28. 14:06

Hűtlen kezelés miatt egy év - két évre felfüggesztett - fogházbüntetésre ítélte nem jogerősen a Siklósi Járásbíróság a dél-baranyai Gilvánfa Fidesz-KDNP-s polgármesterét - közölte az MTI. 

A Pécsi Törvényszék Bogdán Lászlót ötrendbeli hűtlen kezelésben találta bűnösnek kedden. Hat társa közül egyeseket sikkasztás, másokat bűnsegédként elkövetett hamis magánokirat felhasználása miatt marasztaltak el. Közülük egy vádlottat szintén felfüggesztett szabadságvesztésre, három embert közérdekű munkára ítéltek, míg két másik vádlottat próbára bocsátott a bíróság. 

Az elsőrendű vádlottat 2010 októberében egy dél-baranyai település polgármesterévé, a másodrendű, a harmadrendű, a negyedrendű és az ötödrendű vádlottat önkormányzati képviselővé választották, a másodrendű vádlott a polgármester helyettese is volt.

A másod-, harmad-, negyed- és ötödrendű vádlottak 2012 és 2013 nyarán elhatározták, hogy az önkormányzat pénzén és az általa lízingelt kocsival utaznak Horvátországba, ezért erre a célra 2012-ben az önkormányzattól 200 ezer forintot, 2013-ban 300 ezer forintot vettek fel, amiből élelmiszert, italokat vásároltak, a fennmaradó pénzt kunára váltották. A gépkocsi üzemanyagát is az önkormányzat pénzéből finanszírozták. Az utazásra 2013-ban hozzátartozóikat is magukkal vitték. A polgármester tudott a megállapodásról, és a pénzfelvételhez hozzájárult.

A vádlottak az utazásról képviselő-testületi ülés nélkül döntöttek, így megszegték az önkormányzati törvényben foglalt rendelkezéseket.

A másodrendű vádlott több alkalommal az önkormányzat pénztárából különböző pénzösszegeket vett fel - az elsőrendű vádlott tudtával és hozzájárulásával -, amelyet saját szükségleteire használt fel, majd a hiányt fiktív számlákkal leplezték. Először a hatodrendű, majd a hetedrendű vádlottól papíron fát vásároltak, és velük fiktív adásvételi szerződéseket kötöttek, amelyeket az önkormányzat könyvelésében szerepeltettek.

A bíróság határozatát valamennyi vádlott és védőik is tudomásul vették, az ügyész a fellebbezés bejelentésére három munkanap határidőt tartott fenn, ezért az ítélet nem jogerős.

A Pécsi Törvényszék összegzése kitért arra is, hogy az elsőfokú bíróság az első és másodrendű vádlottakat előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő joghátrányok alól.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!