Auguszta
-7 °C
0 °C

Babis: Magyarország számunkra továbbra is stratégiai partner

2018.11.30. 18:08

Andrej Babis cseh kormányfő szerint Csehország továbbra is stratégiai partnernek tekinti Magyarországot, Orbánt pedig biztosította arról, hogy a cseh külpolitikában nem történt semmiféle változás – írja az MTI.

Ahogy arról csütörtökön mi is beszámoltunk, Tomás Petrícek cseh külügyminiszter törölte a budapesti nagykövetséget a kiemelt cseh diplomáciai képviseletek listájáról. Babis ezzel kapcsolatban a pénteki cseh-magyar kormányfői tárgyalások utáni sajtóértekezleten leszögezte, hogy 

a kormány semmiféle változásokról nem tárgyalt.

A cseh miniszterelnök szerint Prága és Budapest kapcsolatai nagyon jól fejlődnek, és egyre intenzívebb a gazdasági és a kereskedelmi együttműködés is. A két ország kereskedelmének volumene már meghaladta a kilencmilliárd eurót, emellett pedig mind Babis, mind Orbán nagy lehetőségeket látnak a két ország védelmi iparának együttműködésében.

Milos Zeman államfő csütörtökön este a Barrandov kereskedelmi televízióban élesen bírálta Petrícek döntését, és kijelentette, elnézést fog kérni ezért a döntésért Orbán Viktor miniszterelnöktől. A külügyminisztérium ugyanakkor pénteki közleményében visszautasította a bírálatot, állításuk szerint pusztán költségvetési ügyről van szó.

Babis egyébként a pénteki találkozót követően kiemelt fontosságúnak minősítette a visegrádi csoport tagjainak együttműködését is, és közös sikernek nevezte, hogy a V4-nek az Európai Unióban sikerült elérnie, hogy a kötelező menekültkvóták kérdése lekerüljön a napirendről.

Orbán Viktor jelenleg hivatalos látogatáson tartózkodik Prágában, ahol Andrej Babissal tárgyalt, később pedig találkozott a cseh parlament két házának elnökeivel, majd Milos Zeman államfővel is.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!