Tüntetni fognak a túlóratörvény ellen: a rendőrség lezárta a Kossuth teret
További Belföld cikkek
- Energiaválság jöhet a télen? – Megszólalt a szakértő
- Úgy megrúgták egy mérkőzésen, hogy kis híján belehalt egy 17 éves magyar válogatott
- Újabb vármegyében mutatták ki a madárinfluenzát
- „Tarthatatlan a helyzet” – Karácsony Gergely levelet írt Orbán Viktornak
- Gyerekgyilkosság történt Somogyban, saját apja végezhetett a kétéves kisfiúval
Szombaton szakszervezetek tüntetnek Budapesten. A demonstráció 10 órakor kezdődik a Jászai Mari téren, innen a résztvevők a tervek szerint átvonultak volna a Kossuth térre, ahol 11 órától beszédek következnek. Hogy a pontos program mi lesz, azt nem tudni, ugyanis
A RENDŐRSÉG TALÁLT EGY NEMZETKÖZILEG VÉDETT VENDÉGET, AKI MIATT LEZÁRJÁK A KOSSUTH TERET.
Két nappal a tüntetés bejelentése után elrendelte a teljes Kossuth tér, valamint a tértől északra található Balassi utca részleges lezárását reggel 6 és délután fél 3 között. Ezt azzal indokolta, hogy hivatalos látogatásra érkezik a lengyel parlament alsóházi elnöke, Marek Kuchcinski. márpedig Kuchcinski "nemzetközileg védett személy", akinek biztonságát "a hatóságoknak kötelessége szavatolni".
A tüntetők így a meghirdetett időben nem fognak tudni bejutni a tüntetés bejelentett helyszínére. A szervezőktől úgy tudjuk, hogy a Kossuth tér lezárása miatt valamivel előrébb hozzák a színpadot az Alkotmány utcában. A Jászai Mari tértől a körúton át a Nyugati térre vonulnak, onnan a Bajcsy-Zsilinszky útra fordulnak, és azon érkeznek meg az Alkotmány utcába.
A tüntetés elsősorban a Munka Törvénykönyve tervezett módosításáról szól. Ez a javaslatot hívja az ellenzék rabszolgatörvénynek. De nemcsak a dolgozók túlóráinak növelése ellen állnak ki.
A hatalom a társadalom széles rétegei ellen indított támadást: évi ötven nap túlmunkára köteleznék a munkavállalókat, a jelenleginél is kiszolgáltatottabbá helyzetbe kényszerítenék a közszolgákat, s veszélybe kerülhet a tudományos kutatás szabadsága és a tanszabadság
- írta a legnagyobb konföderáció, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) a meghívójában.
A MASZSZ mellett a tüntetést a SZEF, a LIGA és az ÉSZT szakszervezeti konföderációk szervezik, így a versenyszféra, az állami szféra és állami cégek dolgozói is képviseltetik magukat.
Rajtuk kívül gyakorlatilag minden ellenzéki párt elítéli a Fidesz törvénytervezetét. A Kósa Lajos által benyújtott módosító javaslat vitájában a fideszes Lezsák Sándor elnémította a neki nem tetsző ellenzéki felszólalásokat az Országgyűlésben:
A héten az is kiderült, hogy a Fidesz javaslatának nagyon magas a társadalmi elutasítottsága: az aktív korú munkavállalók 83 százaléka ellenzi. Nagyon sokan gondolják úgy, hogy a tervezet károkat fog okozni a kormánypártnak. Ennek ellenére Kövér László házelnök úgy fogalmazott, hogy meg fogja szavazni a törvényt, mert bár nem olvasta, Kósa Lajosnak látatlanul is elhiszi, hogy ez egy jó törvény.
A héten több szakszervezeti vezetővel is interjúztunk (a velük készült anyagot hamarosan olvashatják), volt olyan, aki szerint nem egyszerű vidékről eljönni Budapestre tüntetni. Találkoztak olyan vállalkozóval, aki ugyan bérbe adta volna nekik a buszt, de amikor kiderült, hogy tüntetésre mennének, akkor inkább visszakozott.
Miről szól a túlóratörvény fideszes módosítása?
Az Országgyűlés akár már a jövő héten elfogadhatja a munka törvénykönyvének módosítását, ami jelentősen megváltoztatja, hogy a munkáltatók mennyit dolgoztathatják a dolgozóikat, mennyi túlórát várhatnak el tőlük, és ezt hogyan számolják el.
- a jövőben 250 óra helyett 400 óra túlórát várhatnak el a munkáltatók egy évben, ha ebbe a dolgozók beleegyeznek;
- ezt egy év helyett elég 3 éven belül kifizetni;
- a rendes munkaidő pedig a heti 40-ről heti 48 órára növekedne, vagyis gyakorlatilag egy munkanappal hosszabb is lehetne a munkahét.
Korábban úgy nézett ki, hogy hogy a vállalkozásfejlesztési bizottság hajlandó lenne engedni és több teret engedni a szakszervezeteknek a kérdésben, de a végső szöveget a törvényalkotási bizottság írta meg és abban szigorították a módosítót csütörtök este. Így nem csak kollektív szerződés esetén lehetne túlóráztatni, vagyis jön az önként vállalt túlóra.
A módosítást elfogadhatatlannak tartják a szakszervezetek, a kormány szerintük csak a multinacionális cégeknek akarja kiszolgáltatni a magyar dolgozókat (azt a Fidesz vezető politikusai sem tagadják, hogy a multiknak kedveznének a törvénnyel), miközben családok szakadnak szét a túlóra miatt, vélik.