Plágium Szigetszentmiklóson: visszavonta iskolaigazgatói pályázatát a gyanúba került tanár

2018.12.12. 15:17 Módosítva: 2018.12.12. 16:05

Kedden este tüntetést is tartottak a szülők Szigetszentmiklóson amiatt, hogy a Kardos István Általános Iskola Gimnázium és Szakgimnázium igazgatói posztjára jelentkező egyik tanár a vezetői pályázatába több oldalt egy az egyben egy másik iskola korábbi pályázatából másolt át.

A Magyar Narancs úgy tudja: a tüntetésen bejelentették, hogy Adorján Botond a botrány kitörése után visszavonhatta pályázatát. Ugyanígy tett a másik pályázó is. A város megbecsült pedagógusának számító Nagyné Gazsó Mária családi okokra hivatkozva lépett vissza.

A pályázatokról szerdán döntött volna a szigetszentmiklósi képviselő-testület. Korábban a köznevelési bizottság Adorján Botond pályázatát támogatta, amikor még elvileg nem volt tudható, hogy a pályázat lényeges részei plágium útján születtek.

A Magyar Narancs azt írta: helyben sokan úgy vélik, hogy a fideszes városvezetés Adorjánnak, a halásztelki Bocskai István Református Oktatási Központ tanárának, gazdasági vezetőjének, oktatásszervezőjének  akart politikai hátszelet biztosítani a pályázat során.