Menyhért, Mirjam
17 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Médiafelvásárlás, pénzosztás, klientúraépítés: a Fidesz nagyon ráment a határon túli magyarokra

MicrosoftTeams-image (4).png
2018.12.13. 23:52
Miközben óriási támogatások mennek a határon túlra, Kárpátaljáról és Vajdaságból mégis exodus van - hangzott el az Eötvös Csoport havi vitáján, mely most a magyar nemzetpolitikáról szólt. Az Orbán-kormány úgy próbálja virtuálisan egyesíteni a nemzetet, hogy közben Erdélyben, a Vajdaságban is Fidesz-klientúrát épít. A határon túli magyarok egyre szorosabban kapcsolódnak Budapesthez, de közben helyben egyre inkább marginalizálódnak.

Múlt héten magyarul is kiírták valakik a Bratislava alá, hogy Pozsony a csallóközi Bacsfán. Szlovákiában a kilencvenes évek óta hiába követelik, hogy ezek az irányjelző táblák is kétnyelvűek legyenek, a figyelemfelhívó akció ennek szólt a magyar többségű faluban. Másnap Pellegrini szlovák miniszterelnök elítélte a véleménye szerint tolerálhatatlan provokációt. Szelektíven működik azonban a politikus nyelvi érzékenysége: ahhoz még nem fűzött kommentárt, hogy a meglévő kétnyelvű helységnévtáblák rendszeresen megrongálják szlovák nacionalisták.

Erről Fiala-Butora János kisebbségi jogi szakértő beszélt az Eötvös Csoport szokásos havi vitaestjén. A mérsékelt konzervatív kör, melyet többek között Sólyom László, Bod Péter Ákos, Chikán Attila, Tölgyessy Péter, Urbán László neve fémjelez, legutóbb már álkonzervatív cirkuszoló társaságnak minősíttetett a kormánylapban, köszönhetően annak itt kormánykritikus hangok is megszólalhatnak.

A mostani határon túli tematika egyrészt talán kevésbé veri ki a biztosítékot az ideológiai tisztaság őreinél, mint mondjuk az orbáni populizmusról szóló, másrészt, mint arról Feledy Botond beszélt, az a cél, hogy a napi politikán túlmutatóan lehessen gondolkodni nemzetpolitikáról. „Hogy ez Európában máshol is fontos, abból is látszik, hogy elképzelhető: a Brexit az északír kérdés miatt fog elbukni, és ott van ugye az ukrán-orosz konfliktus is” – mondta a csoport vitáinak helyt adó jezsuita hátterű Társadalmi Reflexió Intézet igazgatója.

A szlovákiai táblaügy két dolgot is mutat a pozsonyi kötődésű, Harvardon doktorált Fiala-Butora szerint: egyrészt, hogy bár Szlovákiában ez fontos téma, a magyar sajtóba nem került be, ami azt is mutatja, hogy Budapesten egész mást értenek nemzetpolitikán, mint Szlovákiában. Másrészt: minden erőfeszítés ellenére a kilencvenes évek óta nem sikerült lényegi eredményeket elérni a szlovákiai magyar kisebbség védelmében. Húsz éve egy helyben topognak a kisebbségi jogok tekintetében, amit jól mutat, hogy ma is hatályban van az az államnyelvtörvény, amiért már a Meciar-kormányt is elmarasztalták. És ahol az írott jog meg is van, mint a hivatali kisebbségi nyelvhasználatnál, az is sokszor csak papíron marad, a gyakorlatban a szlovák állam semmit nem tesz az érvényesítéséért.

„A kórházakban sem biztosítják a törvény adta jogot” – mondta a kisebbségi magyarok jogait számonkérő kutató (őt speciel azért marasztalta el a Magyar Idők, mert CEU-s kitűzőt mert felvenni), és azt a botrányt idézte fel, amikor az érsekújvári kórházban az orvos nem volt hajlandó kivizsgálni egy helyi magyar nőt, mondván, tanuljon meg előbb rendesen szlovákul, nem érti az akcentusát.

“A csalódások fázisában vagyunk. Nem lehet remélni, hogy a nemzetközi intézményeket komoly változást tudnának előidézni” - fogalmazott Fiala-Butora János, azt hozva fel, hogy az Európa Tanács is egyre több mindent elfogadott idővel a kirekesztő szlovákiai törvényekből, olyasmit is, amit korábban még problematikusnak tartottak. Ő a Minority SafePack kezdeményezéstől sem vár túl sokat. Ez az az európai polgári kezdeményezés, amit már 1,3 millióan írtak alá, hogy a kisebbségek védelme erősebb legyen. A tervezetet az itthoni pártok közül a Fidesz, a Jobbik és az LMP is támogatja, és a dolognak a kutató szerint is lesz némi politikai haszna, jogi szempontból azonban szerinte az nem adhat érdemi garanciákat, az EU-nak nagyon kevés hatásköre van ezen a téren. „Ha Szlovákiában lenne hatása a SafePacknek, akkor Franciaországban is lenne. Ezt ők élesen ellenzik, ezért a régi tagállamok sem fogják megengedni, hogy ez komoly legyen.”

Ha az EU-tól és a nemzetközi közösségtől a kisebbségek nem sokat remélhetnek, mit várhatnak a magyar kormánytól? Ha a tényleges, gyakorlati eredményeket nézzük, akkor szlovák viszonylatban mintha szinte mindegy lenne, hogy éppen milyen volt a viszony a két ország között, fagyos, vagy olyan, mint most Orbánéké, akik jó viszonyt ápolnak Ficóékkal, és a felszínen minden rendben van. Fiala-Butora szerint sem az együttműködésre törekvő, sem a konfliktusokba beleálló magyar kormányoknak nem nagyon sikerült semmit elérni a magyar kisebbség szempontjából, akár jobb-, akár baloldali kormányok voltak.

Talán meglepő, de a magyar nemzetpolitikában az értékelés szerint igazából csak az egyoldalú magyar lépések működtek: a magyarigazolvány, a kettős állampolgárság, a támogatáspolitika. „Ezek azonban póttevékenységek. Nem tudják megváltoztatni azt a kirekesztő helyzetet, amiben ezek a magyar közösségek élnek” – mondta a Harvard-jogász, azt hangsúlyozva, hogy ezek a lépések inkább csak azokat érik el, akik eleve szorosabban kötődtek a magyar államhoz és kultúrához. „Azt a nagyobb részt, akik a szlovákiai magyarok többségét jelentik, akik ott helyben akarnak élni és a magyar nyelvet használni, azoknak mindez nem sokat ér.”

Ezt a virtuális nemzetegyesítési projektet alapvetőnek, de nagyon ellentmondásosnak mutatta be Bárdi Nándor történész, az MTA Kisebbségkutató Intézetének főmunkatársa. „Miközben a magyar kisebbségi csoportok fokozatosan marginalizálódnak otthon, sokkal jobban kötődnek Magyarországhoz, mint korábban.” A határon túliak az idő kétharmadában már magyarországi médiát néznek – mondta –, „és nem mindegy, hogy melyik ország időjárás-jelentését nézzük, mert ezek jelentik a térbeli kereteket, itt kezdődik a szocializáció.”

Fizikailag Szlovákiában, fejben Magyarországon van.

Bárdi, mint mondta, nem hozsannázva akar beszélni a határon túliakról, „Borbás Marcsiként a fenyőfa alatt székely viseletben, hanem mint egy élő társadalomról” – ez a párhuzamos társadalom azonban Magyarországon szerinte szinte ismeretlen, és egyre inkább az itthoni klientúrarendszerekbe illeszkedik. „A forrásokért a kisebbségi elitcsoportok különböző Fidesz-klientúrákhoz fordulnak a maguk csatornáin keresztül”, és bár a szavazati jogot megkapták a kettős állampolgárok, társadalmilag nem változott a helyzet: „Úgy kell szavazniuk, hogy rájuk a magyarországi pártoknak nincs regionális programjuk, nem mondanak semmit.”

A szavazatmaximalizálás vált központi kérdéssé a kisebbségi magyar pártok számára is, ezek jelentős részben érdekkijáró rendszerek.

Azzal, hogy a Fidesz a határon túlra kiviszi a magyar intézményrendszert (születési támogatást, demográfiai akciókat, felsőoktatást) „lényegében a határok fölött építenek egy etnokulturális intézményrendszert”. Bárdi a nehezen átlátható pénzmozgásokat igyekezett részletezni. Vajdaságba most 50 milliárd forintot adnak különböző tételekből, Székelyföldön egy bő 20 milliárdos magyar kormányzati gazdasági csomag van, „ami az adott országoknak nagyon jól jön, már csak az ÁFA-tartalom miatt is”. A Fidesz-kormány elérte, hogy a nagy EU-s programokból is ki lehessen vinni 10 százalékot a határon túlra. De ezeknél „nagyobb összegek mennek magáncégektől és állami tulajdonú nagyvállalatoktól politikai célokra. A fő közvetítő a Bethlen Gábor Alap.”

A határon túli fideszes/magyar állami erősítés sarokpontjai közül a kisebbségkutató szerint most a 9 milliárdos óvodaprogram (cél, hogy három éven belül sokkal több gyerek járjon magyar nyelvű óvodába, ki nem mondva pedig a vegyes házasságokból származó gyerekek „megszerzése”), az egyháztámogatási program (legkülönbözőbb célokra, Kolozsváron a magyar református egyház például parkolóházat épít magyarországi támogatásból, és vannak vízerőmű-beruházásaik is), nem utolsó sorban pedig a Fidesz-közeli médiamonopólium kialakítása a határon túl is: a helyi magyar médiát a Fidesz ott is egyre inkább felvásárolja, ez Erdélyben például elég látványos.

Az egyik legjelentősebb vállalkozás most a magyarságpolitikában a Kárpátalja-projekt – mondja Bárdi Nándor. Sokak szerint a magyar kormány lényegében egy helyi ellenkormányt alakított ki, az ő szavai szerint azonban ez inkább krízisintervenció. „A rossz államnál is rosszabb, ha nincs állam. Az alig létező ukrán államot kell megpróbálni magyar intézményeknek helyettesíteni” – mondta, kiemelve, hogy az ivóvízbe a klórt is Magyarországról biztosítja a katasztrófavédelem, ahogy oltóanyagot, orvosi eszközöket is innen visznek.

A védőhatalom jellegét próbálgatja most a magyar külpolitika a nemzetközi erőtérben Kárpátalján.

Azzal, hogy Magyarország egyre aktívabb a határon túl, és pénzzel, projektekkel, politikával, gesztusokkal egyre inkább köti magához a helyi magyar társadalmat, etnikai versenyhelyzetet hoz létre. „Etnikailag versengő párhuzamos társadalmak jönnek létre a régióban. A kérdés, hogy melyik lesz hatékonyabb, korszerűbb a párhuzamos nemzetépítések közül, melyik tudja jobban megszólítani a csoportokat” – fogalmaz Bárdi Nándor.

A magyarországi aktivizálódás hatásai azonban ellentmondásosak. Miközben forrásokat biztosít, és új lekötelezett networköket teremt, felgyorsítja az elvándorlást is. Nem is biztos, hogy Magyarországra, Erdélyből vagy 100 ezren Nyugatra mentek magyar útlevéllel. De erre Magyarország is rájátszik, nem sokat törődve a helyi, székelyföldi, vajdasági magyar érdekekkel: „Folyamatos az agyelszívás. Az utóbbi évtizedben a magyarországi demográfiai hiányt a határon túli magyarok pótolták. Ma egy erdélyi informatikusnak olcsóbb Budapesten tanulnia, mint Kolozsváron” – hangzott el.

A legsúlyosabb helyzet ebből a szempontból is Kárpátalján van. Bárdi szavai szerint szabályos exodus zajlik onnan – ehhez olyan adatokat idézett, hogy a kárpátaljai gyerekek harmada már magyarországi középiskolában tanul tovább.

Kérdés, hogy nem az önálló határon túli magyar közösségek végét látjuk-e, ami után csak diaszpóraközösségek maradnak.

Videofelvétel a teljes vitáról:

(Borítókép: Huszti István / Index)