Fábián, Sebestyén
-2 °C
0 °C

Budapest után vidéki nagyvárosokban folytatódnak a tüntetések

2018.12.19. 05:17

2010 óta kevés olyan ügy (internetadó, CEU) volt, amely komolyabb, látható tiltakozást váltott ki Budapesten kívül. Úgy néz ki, a túlóratörvény módosítása egy ilyen kivételes eset a NER történetében, ugyanis az elmúlt és a következő napokban jó néhány nagyvárosban tartanak demonstrációkat. 

December 19-én este hattól Nyíregyházán az összes ellenzéki párt helyi emberei tiltakoznak a Vasas Szakszervezettel. A fideszes médiaholdingba beolvasztott Kelet-Magyarország szerkesztőségének épülete előtt találkoznak, majd átvonulnak a Nyíregyházi Televízióhoz, hogy beolvassák az ellenzék öt pontját

Szerdán öt órától Egerben is tüntetnek, az esemény leírása szerint a demonstrációt az öt ellenzéki párthoz tartozó civilek és egri állampolgárok szervezik. Este hét órától Vácon tartanak gyertyagyújtással és fáklyás menettel egybekötött szimpátiatüntetést a fővárosi demonstrációk mellett. A szervező egy helyi civil egyesület tagja, aki áprilisban az LMP színeiben indult a választáson. Szerdán Debrecenben is lesz tüntetés a Momentum, az LMP és helyi civilek szervezésében. Ők is a helyi tévénél találkoznak. (Debrecenbe január elejére is tüntetést hirdetett a Momentum.)

December 20-án "Ébredj Hírös Város" címmel tartanak tüntetést Kecskeméten egy helyi civil politikus szervezésében. A program - a nyíregyházihoz hasonlóan - itt is az, beolvassák az ellenzék öt pontját a kecskeméti tévében, előtte pedig petíciót adnának át a város vezetőinek. Csütörtökön Miskolcon az Autonóm szakszervezet és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tüntetést, és több parlamenti képviselő is jelezte részvételét. 

December 21-én a Jobbik hirdetett megmozdulást Kaposvárra, erre egyelőre csak egy maréknyi ember jelezte a részvételét, a szervezők is későbbre ígértek információt, egy nappal korábbra pedig a Liberálisok jelentettek be Békéscsabára egy egyelőre hasonló méretű eseményt. 

Kedden is több városban tüntettek, többek között Miskolcon, Szombathelyen és Sopronban. Ezeket az eseményeket is pártok, valamint civilek szervezték, és a túlóratörvény mellett a fideszes média elleni kiállásról szóltak. Pécsen december 14-én tartott tüntetést a Momentum és Hadházy Ákos, az 5-700 résztvevő itt is a helyi fideszes napilap szerkesztőséghez vonult, amelynek bejáratát tojással dobálták meg a Szabadpecs.hu szerint. 

A héten Budapestre is bejelentettek több kisebb megmozdulást, a pártoktól úgy tudjuk, jövő év elejére terveznek nagyobb megmozdulást. Ennek oka egyrészt, hogy az ünnepek alatt kevésbé lennének kapacitálhatóak az emberek, másrészt Áder János még alá sem írta a túlóratörvény, de ha megteszi, a rendelkezés január 1-től lép életbe. Egyes gazdasági szereplők egyébként úgy készülnek, hogy meg fogja tenni, és már szövegezik a 400 túlórát lehetővé tevő szerződésmódosításokat. 

Ha Áder aláírja, várhatóan nemcsak tüntetések lesznek, de a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint év végén elkezdik szervezni a január eleji sztrájkokat is. Az eddigi tapasztalatok alapján kérdéses, hogy a megosztott szakszervezeti konföderációk és a jellemzően passzív tagságuk mekkora nyomást tud gyakorolni a kormányra. Erről itt írtunk bővebben

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!