Ágnes
-5 °C
2 °C

Áder megvétózott egy törvényt

2018.12.21. 18:40

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János az Állami Számvevőszékről (ÁSZ), valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló jogszabályokat módosító törvényt, mert aggódik a számvevőszéki dolgozók helyzetének változása miatt.

A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján pénteken közzétett levelében Áder többek között azt írta, hogy a szabályozás egyértelműen hátrányosabb, kiszolgáltatottabb helyzetet eredményez a számvevők számára. Különös jelentőséget ad ennek az a körülmény is, hogy az az átlagosnál szigorúbb erkölcsi követelményeket és magatartási szabályokat fogalmaz meg, valamint magas szintű, független és a közérdek iránt elkötelezett munkát vár el a tőlük.

Kifogásolta továbbá, hogy a törvény a pontos szabályozási tárgy és keretek meghatározása nélkül hatalmazza fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szervezetére és működésére vonatkozó szabályok megállapítására az ÁSZ elnökét. Áder János arra kérte az Országgyűlést, hogy a törvényt észrevételei alapos megfontolását követően tárgyalja meg és fogadja el ismét. (MTI)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!