Pandora, Gabriella
-3 °C
3 °C

Zoom: A Fidesz minden szabad plakáthelyet lefoglalt decemberig

D MAR20150607001
2018.01.16. 09:56

A Zoom.hu azt írja, hogy információik szerint:

„Fidesz-közeli reklámügynökségek az összes politikai plakáthelyet begyűjtötték, valamennyi felületét lefoglalták idén decemberig, a Simicska Lajos-féle Publimontén kívül. Több piaci forrásunk is megerősítette, hogy állami hirdetésekre való hivatkozással minden kapacitást lekötöttek.”

A lap úgy tudja, ha valamelyik cég mégis úgy döntene, hogy a február 17-én kezdődő kampányidőszakban helyeket adnának bármelyik másik pártnak, akkor bukják az egész éves, decemberig szóló szerződésüket. Simicska plakáthelyein és a piaci szereplők által lefoglalt hirdetési felületeken kívül a lap szerint kb. 6-8 ezer óriásplakáthely marad, amin pártok hirdethetnek. A Fidesz-közeli reklámcégek most ezeket foglalták le.

„A lefoglalás nem azt jelenti, hogy előre kifizettek valamennyi helyet, és azt sem, hogy feltétlenül hirdetnek majd. A lényeg, hogy tartják a felületet, és más nem helyezhet el rajta hirdetést" – írja a lap.

FRISSÍTÉS!

A Kormányzati Tájékoztatási Központ az állításra úgy reagált: "A Zoom.hu híre valótlan. Egyetlen foglalás sincs decemberig, a kormány csak a szokásos év eleji kampányokat bonyolítja, ez a piaci plakáthelyek kilencven százalékát nem érinti. A reklámügynökségek egyéb piaci tevékenységéhez a kormánynak semmi köze nincs." A Zoom.hu ugyanakkor arra utalt, hogy nem a kormánynak, hanem a Fidesznek foglalták le a plakátokat.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?