A történelemben először hasonlították a menekülteket fogkrémhez

2018.03.02. 07:55

Orbán Viktor csütörtök esti miskolci interjúja után péntek reggel a közrádióban kezdte a napot. Először a meglepetésvereséget hozó hódmezővásárhelyi választást értékelte. Méltatta a fideszes polgármester-jelöltet, Hegedűs Zoltánt, és azt mondta:

Becsületes kampányt vittünk.

Szerinte ez egy előválasztás volt, egy „laboratórium”, és a kampány során oda fog egyszerűsödni a felállás, hogy egyetlen ellenzéki marad. Sokáig „meghaladta a politikai fantáziát”, hogy a Jobbik meg a DK együtt tud indulni, de talán már meg is köttettek a közös jelölteket eredményező paktumok.

A végén csak egy lesz.

És a felállás úgy fog kinézni: egy "nemzeti" jelölt és egy bevándorlópárti jelölt. Orbán azt is elmondta, ő látja az ellenzéki pártok, a civil szervezetek és a külföldi kézben lévő ellenzéki média mögött Soros György pénzét. A helyzetre Orbán egyetlen megoldást lát, a "nyílt, egyenes, őszinte" beszédet.

A választásban egyébként Orbán erősítené a pozitív vonalat; szerinte ez egy ünnep, nem szabad sündisznó- vagy teknősbéka szerű tartást felvenni. Azért is kell a bevándorlás ellen kampányolni, mert „velünk fogják megfizettetni a bevándorlás költségét”.

Ha a fogkrém kijött a tubusból, senki nem teszi vissza.

Fotó: Facebook / Shutterstock

A kormány ENSZ elleni kampányára utalva arra is felhívta a figyelmet, hogy a bevándorlás elleni harcot nem egyedül vívja a magyar kormány, mert mellette áll az Egyesült Államok, Ausztria, Ausztrália, az olasz választáson esélyes jobboldal, meg a Visegrádi Négyek. Azt az elképzelést, miszerint a migrációt inkább szociális jogként kéne felfogni, úgy minősítette:

Ez az emberiség történelmének és primitivizálásának receptje.

És Orbán szerint "Sorosék" mindig ezt csinálták, úgy tettek, mintha jót akarnának, de "szaloncukorként becsomagolt" elképzeléseik végső soron rengeteg szenvedést okoznak, azaz gonosz elképzelések. Az ENSZ tervezetének valódi tartalmáról és jelentőségéről egyébként itt tájékozódhat.

Orbán néhány mondatban végigrohant pár uniós kérdésen is. Kifejtette, azért "lövik" Lengyelországot a németek és Brüsszel, hogy egész Közép-Európát meggyengítsék. Emmanuel Macron európai kérdésekről szóló konzultációjáról – melytől egyedül Magyarország maradt távol - pedig azt mondta,

Szívesen ad tanácsot Macronnak, hogyan is kell valódi konzultációt tartani.