Itt a kormány új fegyvere: a laktanyázás

2018.03.04. 16:22 Módosítva: 2018.03.04. 18:37

Negyven nappal a választások előtt alaposan összezavarta a Fidesz kommunikációját a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson elszenvedett vereség. Bayer Zsolt ébresztőt fújt, a Pesti Srácok seggre esésről és rohadt nagy sallerről írt, a CÖF pedig elkezdett megszervezni egy újabb Békemenetet

Többen azt feltételezték, hogy a kormány most lejjebb tekeri a sorosozást, és pozitív üzenetekre, sikerpropagandára vált, aminek voltak is jelei. Hamar kiderült aztán, hogy a politikai érdek azt diktálja, hogy a kormánypárt szavazótáborát leginkább migránsozós és sorosozós rémisztgetéssel lehet továbbra is egyben tartani és mobilizálni. Ezt a legtalálóbban talán a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese fogalmazta meg. Szarvas Szilveszter szerint "a hódmezővásárhelyi vereség nem a Fidesz Sztálingrádja, hanem a Fidesz Pearl Harborje", mármint abban az értelemben, hogy most indul a korlátlan hadviselés.

Ez látható most a hétvégén kifejlődött laktanyázásban.

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szombaton a XXII. kerületi Hunyadi-laktanya elé állva mondta azt, hogy 

Karácsony Gergely korábban arra tett javaslatot: a kötelező kvóta elfogadása után nyissák meg a használaton kívüli laktanyákat a migránsoknak.

Ez volt a felütés, aztán azóta csak kapkodjuk a fejünket

  • Vasárnap Simicskó István honvédelmi miniszter biztosított mindenkit arról, hogy amíg nemzeti kormány van, nem lesznek betelepítések laktanyákba.
  • Orbán Viktor Bicskén azt mondta: ha nem a bevándorlás ellen harcoló Fidesz-KDNP alakít kormányt, akkor a bicskei menekülttábort is újra meg fogják nyitni.  
  • Deutsch Tamás Egerbe ment, és a 20 éves üresen álló Dobó laktanya előtt azt mondta: eljött az igazság órája, íme itt a Soros-terv, Karácsony Gergelynek és az általa vezetett ellenzéki összefogásnak "programszerűen, írásban megfogalmazott szándéka, hogy a használaton kívüli laktanyákat uniós forrásból felújítsák és megnyissák a menekültek előtt".
  • Deutsch mellett Nyitrai Zsolt, a körzet országgyűlési képviselője állt, aki arról beszélt, hogy a környékbeliek nem kérnek a migránsokból, biztonságot és nyugalmat akarnak. 
Deutsch Tamás és Nyitrai Zsolt Egerben, a Dobó István laktanya előtt
Deutsch Tamás és Nyitrai Zsolt Egerben, a Dobó István laktanya előtt
Fotó: fidesz.hu

Azért is jó téma ez, mert az összes megyében van laktanya, de ezek közül csak tíz működik. A többivel bármi lehet, ha Soros győz és jönnek a migránsok. 

Mikor is mondta korábban ezt Karácsony Gergely? Próbáltunk utánanézni, és nagy nehezen megtaláltuk:

Két és fél évvel ezelőtt.

Akkor már látható volt, hogy nagyon nagy gondot fog jelenteni az országba tömegesen érkező menekültek elhelyezése. Ebben a valódi válsághelyzetben hangzott el az a javaslat 2015 júniusában a Párbeszéd Magyarország részéről, hogy EU-s forrásokból újítsák fel és azonnal nyissák meg a használaton kívüli laktanyákat, azokban helyezzék el a menekülteket. Ezt akkor Szabó Tímea azért javasolta, mert a kétszáz százalékos kapacitáson működő, túlterhelt debreceni menekülttáborban zavargások törtek ki.  

Volt tehát egy helyzet, amelyet akkor a kormánynak meg kellett oldania, és ehhez az ellenzék javaslatokat tett. A kormány dolgozott is a megoldáson: újranyitott menekülttáborokat, üres szociális otthonokban helyezett el embereket és ebben az időben cseh kölcsönsátrakat akart beszerezni. Ekkor szólította fel a PM arra, hogy az üresen álló laktanyák felújítása és megnyitása lenne az emberséges megoldás a “sátorgettókba” zárás helyett.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter akkor erre azt válaszolta: ha felépül a határzár, nem lesz szükség a jelenlegi volumenű menekülttábor-kapacitásra. A sátorépítést azzal indokolta, hogy a Magyarországon tartózkodókat emberhez méltó körülmények között helyezzék el, azaz abban az időben a kormány is azon dolgozott, hogy valahogy elhelyezze az érkező embereket. 

A két és fél után feléledő laktanyázásról Karácsony Gergely a Facebook-oldalán most ezt írta: 

Orbán Viktor egyszer azt mondta, hogy azt nézzük amit tesz, ne azt amit mond. 2015-ös menekültválság idején a kormány szociális intézményekben helyezte el a menekülteket. Mi akkor azt javasoltuk, hogy az üres laktanyákat használják erre. Ebben nagy különbség nincs. Abban viszont igen, hogy akkor és azóta is csak folyamatosan HAZUDNAK!



  • Hírek
  • Megtakarítás