Juhász Péterék nagyot buktak a rajtvonalnál

DMOHA20180127003
2018.03.05. 15:47
Az Együtt bejelentette, hogy 15 megyében közel ötven egyéni jelöltet állítanak majd. Vagyis a választókerületek több mint a felében és négy megyében nem lesz jelöltjük.

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja országos listát állít az április 8-i választáson, az ehhez szükséges dokumentumokat benyújtották a Nemzeti Választási Bizottságnak - közölte a párt elnöke és a miniszterelnök-jelöltje hétfőn sajtótájékoztatón.

Szigetvári Viktor miniszterelnök-jelölt azt mondta, hogy még nem véglegesek az adatok, de 15 megyében közel ötven egyéni jelöltet állítanak majd. A miniszterelnök-jelölt mindezt úgy értékelte, hogy várakozáson felül jól sikerült az aláírásgyűjtésük és képesek voltak bebizonyítani, hogy pártjuk országos szervezettel és hálózattal rendelkezik.

Pedig ez a szám azt jelenti, hogy

  • négy megyében egyáltalán nem lesz Együtt-jelölt.
  • És a választókerületek több mint a felében nem sikerült 500 támogatót találni, és nem lesz Együtt-jelölt a szavazólapon.
  • Itt értelemszerűen töredékszavazatokra sem számíthat az egyéni jelöltek után a párt.

Az Együtt eddig bejelentette, hogy két-két MSZP-s, DK-s, LMP-s és két független (Kész Zoltán és Mellár Tamás) javára visszalép a párt. De az Együtt irányába semmilyen viszonzás nem történt eddig.

Az Együtt úgy látja, hogy áprilisban az egyéni választókerületekben lehet leváltani az "Orbán-rezsimet" - mondta Szigetvári Viktor. Az Együtt ugyanis hisz abban, hogy "Hódmezővásárhely példáját mindenkinek értenie kell". Emiatt több választókerületben is visszaléptek az LMP és az MSZP javára, most azt várják, hogy ezek a visszalépések váljanak kölcsönössé. A Jobbikkal nem készülnek együttműködésre. Szigetvári Viktor egy kérdésre válaszolva elmondta: jelenleg nem tárgyalnak senkivel az egyéni választókerületekről, de ez nem rajtuk múlik, ők készek a megegyezésre. (Bár most eldőlt, hogy akkor sem lesz Együtt jelölt több mint 56 körzetben, ha nincs semmilyen megegyezés az Együtt-tel.)

Mindezek tudatában az Együtt boldogan fogadja el Karácsony Gergelynek, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének a javaslatát, hogy március 15-én közösen ünnepeljenek - fogalmazott. A rendezvényen a párt részéről az Együtt csepeli jelöltje, Szabó Szabolcs fog felszólalni, "akinek az esete, azt hiszem megtestesíti azt, hogy miért fontos az, hogy ne támadják hátba ellenzéki oldalról" - mondta Juhász Péter.

Együtt: több helyen is lett volna, ha a párt akarta volna

Az Együtt cikkünk megjelenése után annyi kiegészítést fűzött a jelöltállítási statisztikához, hogy 

az ajánlásgyűjtésnél is arra voltunk tekintettel, hogy az országos lista állításának feltételeit teljesítsük, azonban feleslegesen ne rontsuk az ellenzék esélyeit.

Hódmezővásárhely példája azt mutatja, hogy ellenzéki együttműködéssel leváltható a Fidesz, de ehhez az egyes pártoknak tudomásul kell vennie, hogy nem lehet mind a 106 választókerületben önállóan jelöltet állítania.

Az Együtt számos további helyen képes jelöltállításra, azonban a párt érdekei elé helyezi az ország érdekét.

Meggyőződésünk, hogy így kellene eljárnia a többi pártnak is."

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

(Borítókép:  Juhász Péter pártelnök az Együtt kampánynyitó rendezvényén a Csepeli Munkásotthonban 2018. január 27-én. - f otó: Mohai Balázs / MTI)