Konrád
8 °C
26 °C

Karácsonyék rendkívüli parlamenti ülésen vezetnék be a 13. havi nyugdíjat

2018.03.08. 12:05

Az MSZP-Párbeszéd az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi a 13. havi nyugdíj bevezetése és az igazságos, fenntartható rezsicsökkentés megvalósítása érdekében - közölte a két ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje csütörtökön, Budapesten sajtótájékoztatón.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke az LMP-vel közös kezdeményezésről azt mondta, a rendkívüli ülésen szeretnék kimondatni a kormánypártokkal, hogy be kell vezetni az átlagnyugdíj összegével, körülbelül 120 ezer forinttal azonos mértékű 13. havi nyugdíjat.

Hozzátette: az ülésen azt a parlament elé már többször is beterjesztett javaslatot is megtárgyalnák, amely általános rezsicsökkentést tartalmaz. E szerint az átlagnál kisebb fogyasztóknál 30 százalékkal csökkenne a gáz ára, 10-10 százalékkal pedig a távfűtés és a villany ára - ismertette az MTI szerint.