Óriási Saskabarévá változtatták Kunhalmi estéjét

Image uploaded from iOS
2018.03.09. 22:48

Volt az a fideszes képviselő, aki a Soros-disznósat posztolta, hogy hívják? Pócs János. Koncentráltam, nehogy ö-vel mondjam a nevét véletlenül. (Kuncze Gábor)

Aki az utóbbi hónapokban, években balos rendezvényeken járt, egy dolog biztosan megmaradt benne: a szereplők jellemzően szomorkásan, keserűen, önmarcangolóan beszélnek magukról, az összefogásról, a jövőről, a lehetőségekről.

Így elég nehéz kampányolni persze, választások előtt az ellenfelet kell szidni, lehetőleg frappáns fordulatokkal. Kunhalmi Ágnes MSZP-s képviselő pestszentimrei fórumán mintha el is határozták volna, hogy durván szakítanak a köldöknézegető, búslakodó gyakorlattal. A felszólalók olyannyira elsütötték az összes, elmúlt 4-8 évben elmaradt poénjaikat, hogy a kétórás fórumból három Saskabaré is kitelt volna.

Ki szokott Orbán Viktor-beszédeket hallgatni? Na jó, én sem ajánlom. Alacsony vérnyomással, ha már az orvos sem tud mit kezdeni magukkal, akkor. (Dobrev Klára)

Kunhalmi Ágnes 2014-ben csak kevéssel, 56 szavazattal kapott ki a fideszes Kucsák Lászlótól a XVIII. kerületben. Emlékezhetünk, ezen múlt végül a Fidesz kétharmada. A baloldal most nagyon számít a győzelemre ebben a választókerületben, így nem is véletlen, hogy bevetették a fórumozó nehéztüzérséget.

Egy helyi lejárató kampánylapban kisatírozták Kunhalmi Ági fogát. Én meg tízezreket költök egy foghúzásra! (Lendvai Ildikó)

Az előbb elejtett idézetekből már látszik, hogy Kunhalmi a baloldali közegben elég népszerű támogatókat nyert meg magának erre az estére. Eljött Dobrev Klára, a DK-s first lady, Gyurcsány Ferenc felesége; Lendvai Ildikó volt MSZP-elnök, aki ugyan visszavonult, de a fórumozás így is a kisujjában van; és Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnök, akit még aktív politikus korában is talán jobban szerettek a szocialista szavazók, mint a saját pártjának hívei.

A fórumra Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke is hivatalos volt, ő azonban nem tudott eljönni, mert összeszedett valami influenza-félét. És mint az estét levezénylő műsorvezetőtől megtudtuk, különösen fontos, hogy pihenjen most, hogy kisbabát vár.

"Aszongya ez a Pócs János: Jézus Krisztus jász volt, mert jászolban született. Te jó isten, Gyurcsány mi volt? Mert ő Pápán született!" (Kuncze Gábor)

A fórum felvezetése őszintén szólva nem egy könnyed, poénkodós estét ígért. Nem szeretnék rejtett összefüggéseket keresni, de Gerendás Péter Átölel a múlt című dalára léptem be a zsúfolásig megtelt pestszenimrei kultúrházba. A színpadon pedig pár pillanat múlva maga Gerendás Péter ült, aki ezek szerint mégsem hagyta el az országot az Orbán-kormány elől menekülve.

Gerendás elgitározott és elénekelt pár dalt, amelyeknél nem volt nehéz felfedezni a rendszerellenes ideológiai lólábakat. "Elég, elég", "Győz a józan ész" - énekelte Gerendás, miközben mögötte Orbán Viktorról vetítettek egy kisfilmet "Hazudott, hazudott, hazudott!" felirattal.

"Ezek a fideszesek hazudnak reggel, délben, este, sőt, akkor is, amikor a Gyurcsány már régen alszik." (Kuncze Gábor)

Kuncze Gábor lépett először a színpadra, és Lázár Jánostól Pócs Jánosig minden olyan fideszesnek beszólt, akinek eszébe jutott a neve. A fő üzenet az volt, hogy bár az ő kormányzásuk alatt is voltak hibák, "számos dolgot elrontottunk, a korrupció gyanúját is fel lehetett mutatni", de olyan nem történt, hogy a miniszterelnök veje milliárdokat, a barátja pedig egyenes 100 milliárdokat tesz zsebre. A megoldás egyszerű, Kunhalmira kell szavazni, aki az élő bizonyíték, hogy "a politika csinos is tud lenni".

"Lázár János maga mondta, hogy pisiteszttel igazolja, hogy az utcán van-e fény. Szóval arcuk se ránduljon, ha kigombolt sliccű fideszest látnak." (Lendvai Ildikó)

Lendvai Ildikó arra fűzte fel a beszédét, hogy "az országban kamukormányzás folyik". És a "hülye főnökre mondják, hogy hülye hülyét hoz - akkor most mondhatjuk, hogy a kamu kamut hoz: kamu teljesítményeket, kamu ígéreteket, kamurémségekkel való ijesztgetést." És persze kamupártokat is, amelyekről most egy esetben kiderült, hogy a Fidesztől kapott aláírásokat. Lendvai persze Lévai Katalin pártjára célzott, ám rutinosan nem tért ki arra, hogy Lévai volt MSZP-s politikus is miniszter volt még pár évvel ezelőtt.

Dobrev Klára a legjobb gyurcsányi iskolán nevelkedve kiadós orbánozással vette át a szót tőle. Bár olyan hevesen nem tudta szidni Orbánt, mint Gyurcsány bármelyik tetszőleges sajtótájékoztatóján, azért Dobrevnél is becsúsztak ilyen megjegyzések, hogy nem kell az a "a hebrencs bunkóság, amilyen politikát Orbán Viktor művel".

Dobrev szerint ugyanis Orbán lekezelően beszél a nőkről, amikor azt állítja, hogy nem nőknek való a politika. Orbánnak azt üzente: "bunkónak lenni bárki tud, erősnek lenni viszont azt jelenti, hogy képes vagyok vitatkozni, hogy a meggyőződésemet hajlandó vagyok nyilvános vitában megvédeni." Orbán pedig ugye erre nem hajlandó.

Dobrev jelenléte azért figyelemre méltó, mert ő nem az MSZP-nek, hanem a DK-nak kampányol. Erre tett is célzást a közönségnek: "egyéniben szavazzanak Ágira, listán én máshol vagyok." A végén Kunhalmitól kapott is egy hatalmas plüssmacit, amiért a kedvéért eljött egy MSZP-fórumra a kisgyereke mellől.

"Terjesztenek rólam egy kiadványt, amelyben nincs fogam, és Szörnyella de Frásznak, boszorkánynak ábrázolnak. Rendben, szívesen elfogadok egy seprűt tőlük, hogy kisöpörhessem őket." (Kunhalmi Ágnes)

Az este házigazdája, Kunhalmi Ágnes lépett utoljára színpadra, és az ő láthatóan komolyabbra vette a figurát, bár pár poénnal ő is benevezett a házi stand up comedy-versenyre. Kunhalmi első fő üzenete az volt, hogy a baloldaliaknak nem szabad szemérmesen viszonyulni a hatalomhoz. "Hatalom nélkül még egy iskolát sem lehet átadni".

Vagyis nyíltan kell beszélni arról, ha valaki győzni akar, hatalmat akar. Ehhez le kell váltani Orbán Viktort, "el kell takarítani, ki kell söprűzni Orbánt a kerületből, Budapestről és az egész országból is."

"Orbán Viktor azzal büszkélkedik, hogy Isten kegyelméből kormányoz. Hát, a nép akaratából már nem nagyon tud." (Kunhalmi Ágnes)

Kunhalmi szerint a választás tétje kettős. Egyrészt eldől, hogy "fogja-e belátható időn belül más kormányozni az országot, mint Orbán családja". Másrészt pedig a magyarok megmutathatják, milyen Európát szeretnének. "Egyetlen iksz Európában is megváltoztathatja a széljárást" - mondta arra utalva, hogy a magyarok is visszautasíthatják azt a fajta populista politikát, amit Orbán Viktor művel.

"Itt a Dél-pesti kórház, amit a helyiek csak dél-tepsinek hívnak. Tudják, itt feküdt napokig egy hulla a mosdóban." (Kunhalmi Ágnes)

Populizmusért persze Kunhalminak sem kellett a szomszédba menni. A XVIII. kerületieket finoman megriogatta azzal, hogy a Cséry-telepnél annyi szennyeződést öntöttek a földbe, hogy az lassan már a kisbabákra is veszélyes. A Fidesz pedig nem tesz semmit. Illetve utalt arra, hogy több 100 lakás áll üresen a kerületben, a Fidesz pedig nem adja oda azoknak, akik rászorulnak.

Kunhalmi azzal zárta, hogy érzi, hogy a kerületi fideszes vezetés minden erővel próbálja őt ellehetetleníteni és elhallgattatni a kampányát. "Nem akarták lehozni a fogadóórámat a helyi újságban, nem mondják be a nevemet az önkormányzati rendezvényeken. De nem baj, az ember lánya úgy politizál ahogy tud, és amíg az emberek velünk vannak, megéri harcolni."

"Menjenek el szavazni, de mielőtt elmennek szavazni, beszéljék rá a jobboldali szomszédot, hogy hagyjon otthon még egy embert!" (Kuncze Gábor)