Medián: Erősödő Fidesz, stagnáló ellenzék

IMG 20171112 091454
2018.03.14. 12:48 Módosítva: 2018.03.26. 11:56

A Fidesz támogatottsága másfél hónap alatt a teljes népesség körében 37-ről 39 százalékra, a választani tudó „biztos” szavazók körében 53-ról 54 százalékra mozdult. Más pártok esetében jellemzően csak hibahatáron belüli változások láthatók, bár a Párbeszéddel szövetségre lépett MSZP támogatottsága ősz óta javuló tendenciát követ – derül ki a Medián március 2. és 7. között, vagyis a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választást követően a HVG számára végzett közvélemény-kutatásából.

Meglepetést okozhatnak azonban azok, akiknek még nincs pártjuk (vagy nem árulják el): a teljes népesség körében 27 százalék, a magukat biztos szavazónak gondolók között 12 százalék válaszolta azt, hogy nem döntötte el, hogy kire szavaz.

Az utóbbi szám nagyjából 600 ezer "aktív bizonytalan" szavazót jelent.

A teljes szavazókorú népességben gyakorlatilag kiegyenlített a kormány távozását és maradását akarók aránya (46, illetve 45 százalék), a „biztos” szavazók körében a kormány hívei vannak (51 százalékos) többségben. Eközben 56-ról 60 százalékra nőtt azok aránya, akik biztosnak gondolják, hogy a néhány hét múlva tartandó választásokon elmennek szavazni.

A Medián megmérte az ellenzéki koordináció támogatottságát is. Az derült ki, hogy az LMP és a DK hívei között is (60, 50, illetve 49 százalékos) többségben vannak, míg a Jobbik szavazóinak relatív többsége (42 százalék) azt tartaná a legjobbnak, ha az ellenzéki pártok összefogása mellett a Jobbik saját jelöltje külön indulna. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a jobbikosok egyharmada is támogatná a legszélesebb körű összefogást. A kormányváltást óhajtó, de pártnélküli szavazók 56 százaléka is a senkit sem elutasító, tehát teljes körű koordinációt részesítené előnyben.

A kutatás végül arra is rákérdezett, hogy ha csak két miniszterelnök-jelölt lenne, akkor ki választanának a megkérdezettek. Az derült ki, hogy Karácsony Gergely tudna a legközelebb kerülni Orbán Viktorhoz, de bő egy hónappal a választás előtt még ő is jócskán alulmaradna. Ha ugyanis csak két jelölt közül lehetne választani, Orbán – kihívótól függetlenül – a népesség 46-47 százalékának szavazatára számíthatna. Orbánnal szemben Karácsonyt az emberek 28 százaléka, Szél Bernadettet 25 százalék, Vona Gábort 20 százalék, Gyurcsány Ferencet pedig 19 százalék választaná.