Fordulat: Gyurcsány és Karácsony egyezkedni akar a Jobbikkal

IMG 0828
2018.03.15. 17:49
Az MSZP-Párbeszéd és az LMP mellett a Jobbikot is tárgyalni hívta Gyurcsány Ferenc. Karácsony Gergely azonnal jelezte, ott lesz az egyeztetésen. A DK meg is kezdte a szélesebb körű koordinálást: visszalépett az LMP társelnökének választókerületében. A teljes koordináció felé közeledünk?

Bő három héttel a választás előtt még nem végleges, milyen felállásban indul az ellenzék április 8-án. A baloldal március 15-i ünnepségén elhangzottak jól alátámasztják, hogy még lehet több változás, visszalépés a következő napokban.

Négy fontos bejelentés hangzott el az MSZP-Párbeszéd, a DK és a szövetségeseik Fővám téri gyűlésén:

  • A DK visszalépteti a jelöltjét Szél Bernadett körzetében. Az eddigi jelölt, Tóth Zoltán azért fog harcolni, hogy minél többen szavazzanak az LMP társelnökére a budakeszi választókerületben.
  • Gyurcsány Ferenc együttműködési tárgyalásra hívja az MSZP-Párbeszédet, az LMP-t és a Jobbikot is. Vasárnap 17 órakor egyeztetne.
  • Karácsony Gergely jelezte, hogy részt vesz a vasárnapi tárgyaláson. Vagyis korábbi álláspontját felülvizsgálva leül a Jobbikkal, "össze kell fogni akár az ördöggel is".
  • Karácsony jelezte, hogy az MSZP-Párbeszéd hajlandó még visszaléptetni jelölteket, "ki fogjuk taposni a pártokból, hogy egy szélesebb összefogás létrejöjjön".

A rendezvény nem ebben a nagy koordinálós szellemben indult. Felszólalt például Szabó Szabolcs parlamenti képviselő, az Együtt csepeli jelöltje, aki ellen az MSZP-Párbeszéd elindítja Bangóné Borbély Ildikót Csepelen. Hiába szólalt fel Szabó, ez nem jelentette, nem hangzott el, hogy a szocialisták visszalépnek a javára.

Majd jött Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke, aki szintén az összefogásról beszélt. De hangsúlyozottan csak a demokraták együttműködésről, a Jobbikra nem számít ebben a kérdésben. "Kutyából nem lesz szalonna", mondta Kunhalmi Ágnes. A Fidesz szerinte a Jobbik programját valósítja meg, a Jobbikban többen vannak a jobboldali Orbán-hívők, mint akik ellene vannak.

Minden Jobbikra leadott szavazat kukába dobott szavazat

- mondta szenvedélyes beszédében az MSZP budapesti elnöke.

Gyurcsány nagyot fordult - a Jobbik felé

Kunhalmi után szólalt fel Gyurcsány Ferenc, aki a kötelező Orbán-ellenes fordulatok után váratlanul azt mondta: "némileg mást gondolok, mint Ági". Gyurcsány eddig élesen bírálta a Jobbikot, az elmúlt években a DK-sok nem voltak hajlandók nyilvános vitákon se részt venni, ha jobbikos politikus is ott ül az asztalnál.

Gyurcsány a hódmezővásárhelyi ellenzéki győzelem után már jelezte, hogy némileg megengedőbb az álláspontja, most viszont gyakorlatilag 180 fokos fordulatot vett a volt miniszterelnök.

Készek vagyunk megtenni, amit eddig soha: tárgyalni kell Jobbikkal

Gyurcsány azt mondta, hogy nem egy szoros választási együttműködésről, pláne közös kormányzásról szeretne tárgyalni. Hanem arról, miként "működünk együtt a parlamentben" az Orbán-rendszer lebontása érdekében.

Gyurcsány ezért most vasárnap 17 órára várja az LMP, az MSZP-Párbeszéd és a Jobbik képviselőit. "A hazám megér egy tárgyalást", mondta Gyurcsány.

A DK elnök nemcsak a Jobbikra helyezett nyomást (ha a Jobbik elutasítja a tárgyalást, akkor rajtuk marad a bélyeg, hogy nem is akarják a kormányváltást), hanem az LMP-re is. Gyurcsány ugyanis egyoldalúan léptette vissza a DK-s jelöltet Szél Bernadett javára, de nyilvánvalóan cserébe hasonló gesztust vár. Ha az LMP ezt elutasítja, a koordinációt óhajtó választók szemében negatívan tűnhet fel.

Karácsony akár az ördöggel is összefog

Gyurcsány után, utolsó szónokként lépett színpadra Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje. Karácsony nagy dilemma előtt állt: ha elutasítja Gyurcsány tárgyalási ajánlatát, rajta is ott a bélyeg, hogy nem akar koordinációt.

Karácsony viszont nem sétált be ebbe a csapdába, és a saját korábbi álláspontját felülbírálva jelezte: elmegy a vasárnapi tárgyalásra.

Gyurcsány Ferencnek üzenem, ott leszek azon a tárgyaláson

Karácsony eddig ugyanazt képviselte, mint amit Kunhalmi mondott: a demokratikus ellenzéknek kell megállapodnia, a Jobbikkal addig semmi dolga nincs a baloldalnak.

Karácsony most viszont azt mondta, hogy készek arra, hogy újabb áldozatokat hozzanak, és az MSZP- Párbeszéd hajlnadó újabb jelölteket visszaléptetni (eddig fügetlenek javára léptek vissza). "Ki fogjuk taposni a pártokból, hogy egy szélesebb összefogás lérejöjjön" - mondta, majd hozzátette:

össze kell fogni akár az ördöggel is

Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy úgy kell az ördöggel szövetkezni, hogy "ne váljunk mi is ördögökké, hogy ne csöbörből vödörbe essünk". Karácsony konkrétan ki is mondta: "ha Vona Gábor nyeri a választást, az is Orbán Viktor győzelme". Emlékeztetett rá, hogy Orbán 20 év alatt lett liberálisból  illibierális, Vona Gábor 3 év alatt járta be ezt az utat, csak fordítva. Vagyis Karácsony ugyan tárgyalna a Jobbikkal, de a Jobbik győzelmét semmiképp nem akarja elősegíteni.

A Jobbik közben már jelezte is, hogy nem tárgyalnak Gyurcsányékkal. Valószínűleg ezt mondja majd az LMP is, Ungár Péter elnökségi tag a Facebookon nem sokkal a rendezvény után egy Karácsony Gergelyt kritizáló posztot jelentett meg. "Karácsony Gergely ma azt mondta, hogy ha Vona Gábor nyer, akkor Orbán Viktor nyer, (...) nehéz úgy ellenzéki sorsközösségről beszélni és nehéz úgy tárgyalást kezdeményezni valakivel, ha közben ilyeneket mondunk róla."

Így egyelőre nem látszik az a nagy összellenzéki összeborulás, amire Orbán Viktor is célzott a március 15-i beszédében.

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.