Momentum: Orbánnak milliárdos vagyona van, és nyilvánvaló, nem legálisan szerezte

2018.03.26. 20:22

Ellenzéki politikusok, vagy bármilyen kormánykritikus véleménnyel bíró ember az elmúlt években nem sok műsoridőt kapnak az adófizetők pénzéből fenntartott közmédiában, de a választási törvény miatt most kénytelenek 5-5 percre beengedni az ellenzéki pártokat, hogy elmondhassák a programjukat.

Ez annyira felszabadított mindenkit, hogy a Jobbiktól Mirkóczki Ádám hívta fel a figyelmet a közmédia egyoldalú szerkesztési elveire egy nagyobb monológgal, majd a momentumos Hajnal Miklós tett ugyanígy, akinek még maradt is pár másodperce. De ugyanígy Juhász Péter is, még rá is húzott pár percet, ha már - tette hozzá - hamis módon úgy vezették fel, hogy a közmédia az 5 percen túl is lehetőséget ad az ellenzéknek.

Az öt perc azonban nem csak a köztévén, hanem a közrádión is adott, így a Kossuth rádióban mondhatják el a jelöltek a programjukat. Hajnal Miklós, a Momentum jelöltjének felvezetésénél egyébként a műsorvezető már előre bemondta, hogy nincs kérdés és megszakítás, tisztán öt percet kap a jelölt. Hajnal szinte másodpercre ki is használta azt. 

Azzal kezdte, reméli Orbán is hallgatja, hiszen feltett neki egy sor kérdést a köztévében legutóbb, de válaszokat nem kapott. Viszont mivel nem várhat örökké, ezért most rendhagyó módon úgy fog párbeszédet folytatni vele, hogy ő nincs ott: majd bejátszott egy-egy mondatot Orbántól, amiket talán a parlamentben mondott, majd ezekre reagált Hajnal.

Oligarchák a Nemzeti Együttműködés rendszerében nincsenek és nem is lesznek

- mondta Orbán Viktor pár éve. Hajnal erre azt mondta, neki azért eszébe jut azért pár, például Andy Vajna, aki a kormány által nekiajándékozott kaszinókoncessziókból és kedvezményes állami hitelekből a második legnagyobb kereskedelmi tévét és rádiókat, újságokat vásárolt össze.

"Szerintem mindenki tudja, hogy Andy Vajna egy oligarcha"

- mondta Hajnal. Majd Mészáros Lőrincről, a nemzet gázszerelőjéről is elmondta ezt, akinek legalább 200 lapja van. "Mindenki tudja, hogy Mészáros Lőrinc egy oligarcha" - mondta Hajnal, majd ugyanezt Tiborczról is, és hozzátette, hogy rajtuk kívül többen is vannak Orbán közelében.

A magyar kormány és én személy szerint is zéró toleranciát hirdetünk minden korrupcióval szemben

- hangzott el felvételről, ahogy ezt mondta Orbán Viktor. Hajnal szerint elég kellemetlen lehet Orbán élete, ha magát sem tolerálja. Az uniós országok között utolsó előtti helyen végeztünk, 9 helyet rontott az ország a korrupciós listán, mondta Hajnal, aki szerint növelni kell a korrupciós felderítés esélyét és a büntetések mértékét.

Sosem volt, sosem lesz most sincsen semmilyen strómanom

- mondta Orbán, ugyebár.

"Mészáros Lőrinc csak egy kedves gázszerelő szomszéd, akiről valamiért 40 éven át senki nem hallott semmit, de a Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta hirtelen kibújt belőle az üzleti zseni, aki tavaly négyszer annyi pénzt keresett, mint a világ legsikeresebb női énekese, Beyonce".

- mondta erre Hajnal.

Sosem voltam vagyonos ember, ma sem vagyok, nem is leszek

- hangzott el a mondat Orbántól. Hajnal hozzátette, csak az apja, a szomszédja és a veje lett vagyonos ember a kormányzása alatt. Szerinte Mészáros Lőrinc vagyona közvetve Orbán vagyona, és még ki tudja hány fideszesnél parkoltatja a saját pénzét a miniszterelnök.

"Orbán Viktornak és körének több milliárd fortintja van offshore-számlákon vagy itthoni cégekben, ő a legnagyobb vagyonnal rendelkező miniszterelnök a magyar történelemben, és ezt a vagyont nyilvánvalóan nem legálisan szerezte"

- mondta.

Jók az új ötletek, az innováció is egy remek dolgok, meg a startupok is kiválóak, tehát jó dolog olyasmivel foglalkozni, amit még ember nem látott, és amihez mi sem értünk, hátha kiderül , hogy értünk hozzá, de erre jövőt építeni nem lehet, jövőt építeni arra lehet, amiről biztosan tudjuk, hogy értünk hozzá

- mondta Orbán korábban. Hajnal erre azt mondta, Orbán szerin a magyarok nem értenek az innovációhoz, az a nemzet, amelyik Neumann Jánost vagy Rubik Ernőt adta a világnak, nem képes semmi újszerűre. Az oktatás jövőjét szerinte arra kell építeni, amiről tudjuk, hogy szükség lesz rá a jövőben

"De hiába magyarázom ezt egy jogásznak, aki életében még egy percet nem dolgozott rendesen, csak politikusként"

- mondta Hajnal.

A legvégén pedig azt mondta, Orbánt csak saját hatalma és vagyona érdekli, nem érti a modern kort, így az ország is lemarad vele. A Momentum programja pedig arról szól, hogy "felzárkózunk, és lezárjuk a rendszerváltást".

A teljes beszélgetést ide kattintva hallgathatja meg.