Tarlóstól kérdezik, eladják-e a Gellért fürdőt Mészároséknak

2018.03.28. 16:13

Nemrég szivárogtatták ki, a hírt, hogy Mészáros Lőrinc megveheti a Gellért szállodát, de az angol Bernard Schreierhez tartozó szállodalánc még aznap cáfolta, hogy tárgyalásokat folytatnának ez ügyben. A Magyar Liberális Párt szerdán viszont felszólította Tarlós István főpolgármestert, hogy ne játssza át Mészáros Lőrincek a Gellért fürdőt. 

A Gellért Szálloda és a Gellért Gyógyfürdő és Uszoda ugyanis két teljesen külön vállalkozás, utóbbit a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. működteti és a főváros tulajdonában van. A Liberálisok közleménye szerint a Fővárosi Közgyűlés "korábbi ülésén a főpolgármester nem cáfolta azokat az értesüléseket, amelyek szerint Mészáros Lőrinc a Gellért szálló mellett az épületben működő fürdőt is meg szeretné kaparintani".

A Liberális párt emlékeztet rá, hogy a főváros fürdőit és strandjait 2017-ben 4 millióan látogatták, közülük "átlagon felül teljesített a Gellért fürdő, amely 2016-ról 2017-re több mint 7 százalékkal növelte látogatói számát".

A Liberálisok szerint, "ha a főváros fideszes vezetése eladja a Gellértet, az azt jelenti, hogy Budapest egy jól működő, folyamatosan fejlesztett és felújított, a fővárosnak egyre nagyobb bevételt termelő létesítménnyel lesz szegényebb. Ez egyaránt igaz, ha a Gellért tulajdonjogát vagy épp az üzemeltetését adják el. Mindkét esetben hűtlen kezelést követne el a fővárosi vezetés - írják közleményükben a Liberálisok.

Azt kérik a főpolgármestertől, hogy mondja meg, milyen tárgyalásokat kezdeményeztek Mészáros Lőrinc érdekeltségei "vagy bárki mástól a főváros irányába a Gellért fürdőre vonatkozóan, illetve számoljon be arról, mi a városvezetés álláspontja az ügyben".

"Felszólítjuk továbbá, hogy ne játssza ki a főváros vagyonát fideszes oligarcháknak, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a Gellért fürdő továbbra is az önkormányzat tulajdonában maradhasson" - írja Szabadai Viktor, a Liberálisok budapesti választmányának elnöke közleményében.