Amikor Szél Bernadett felhúzta az ellenzéki pártvezéreket

DSC 3274
2018.04.04. 22:13 Módosítva: 2018.04.04. 22:14
Hét pártnak szeretett volna pártvezéri vitát szervezni szerda estére a V18 csoport, de a Jobbik és a Fidesz visszautasította a részvételt, így aztán a maradék öt ellenzéki párt vezetője fórumozott a budapesti Benczúr Hotelben négy nappal a választás előtt. Miután a vita ellehetetlenült, kötetlen beszélgetésnek szánták a fórumot, amelyen néhány óvatos csipkelődést leszámítva nem is nagyon rajzolódtak ki véleménykülönbségek Karácsony Gergely, az MSZP-P miniszterelnök-jelöltje, Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, Szél Bernadett, az LMP társelnöke, Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke között. Némi feszültséget csak Szél szavai okoztak.

Hét pártot hívtak meg, öt ült a pódiumon. A V18 megmutatta a levelet, amiben Orbán Viktor miniszterelnök nemet mondott a vitára a Fidesz kommunikációs igazgatóján keresztül. "A politikai élet szereplői közötti vita akkor járul hozzá a demokratikus értékekhez, amennyiben az érdemi. Az Önök által meghívott vitapartnerek között erről sajnálatos módon nem lehet szó.

Bármit is mondanak nyilvános szerepléseik során, valódi céljaik az ország érdekeivel ellentétesek.

Ezért minden ilyesfajta rendezvény a demokráciát megcsúfoló színjáték lenne csupán, melyben a miniszterelnöknek nem áll módjában részt venni" – válaszolta Orbán Viktor a meghívóra.

Így aztán a sokféle politikai háttérrel rendelkező V18-ak végül nem is vitának, hanem fórumnak nevezi az eseményt, mert hogy vitát a kormánnyal tudnának folytatni az ellenzékiek. 

A Fidesz hiányában a vita ellehetetlenült, a Jobbik hiányában pedig az ellenzéki pártok közötti ideológiai ellentéteket sem tudják bemutatni.

Így aztán kissé lagymatagon csordogált a fórum, nem sok különbség volt a pártvezetők által elmondott két-kétperces szakpolitikai összegzőkben, és az összegzők rövid időtartama nem is hagyott lehetőséget a halovány vélemény-különbségek ütköztetésére, vagy a részletek kifejtésére, csak egy-egy kulcsmondat ismétlésére. Az egészségügyről, oktatásról, szociálpolitikáról (a szegényekről), a korrupcióról és arról volt szó, hogy mit tennének, ha úgy alakul, hogy a Fidesz kisebbségbe kerül vasárnap.

Le az egyenlőtlenségekkel

Az egészségügyet illetően lelkesen bólogatva egyetértettek abban, hogy az egyenlőtlenségeket ki kell egyenesíteni, a prevenciót meg kell erősíteni, és az egészségügyi dolgozók béreit jócskán emelni kell. Habár a kérdés konkrét javaslatokra szólította fel az öt pártvezért, konkrétumokat csak Szél Bernadett, Karácsony Gergely és Fekete-Győr András mondott pártprogramja vonatkozó szakpolitikai részéből.

  • Szél Bernadett: „Szél-kormány esetén az oktatás és az egészségügy fejlődne leginkább: a prevencióra fordítanánk a legtöbbet, 600 milliárd forintot azonnal beletennénk az egészségügybe és 150%-al megemelnénk a béreket.”
  • Fekete-Győr András: „Csoportpraxisokat hoznánk létre” – mondta, azaz a háziorvosok mellé heti rotációban szakorvosokat rendelnének, hogy kevésbé legyenek leterheltek a kórházak. Ugyanezért támogatnák az egynapos sebészet beavatkozásokat, továbbá a minőség-ellenőrzést: milyen jó volna, ha a betegek értékelhetnék a kórházakat
  • Karácsony Gergely: Több pénzt kell jobb struktúrában elkölteni, GDP- arányosan el kell érni az európai átlagot. Nála is béremelés lenne az első, a szakápolók ramaty helyzetét külön kiemelte, mint megoldandót.

Kicsit egyébként a Fidesz is részt vett a fórumon, ugyanis a megvitatott közéleti témákkal kapcsolatban Orbán Viktor, Kósa Lajos korábban adott interjúit mutatták meg videón, amiket rendre hangos röhögés követett az ellenzéki közönség soraiban.

Dumcsika

Az eseménynek egyébként vállaltan nem is volt célja az egymás közötti vita, „hanem egy kötetlen beszélgetés, amelynek célja, hogy megmutassa a választóknak a jelenlegi kormánnyal szembeni esélyes demokratikus alternatívát. A fórum bemutathatja, hogy számos olyan, a választók számára fontos kérdés van, amelyben az ellenzéki pártok közös nevezőre juthatnak” – írta a V18 a meghívójában. 

A közös nevező végig adott volt, csupán a legutolsó kérdésnél vicsorították politikai fogaikat az egybegyűltek, főként Szél Bernadettel (és az LMP-vel) szemben fogalmaztak meg kritikát. A kérdés így szólt:

Mi lesz, április 8. után, ha esetleg a Fidesz kisebbségbe szorul? Ha sikerül legyőzni a Fideszt, milyen együttműködésben vennének részt?

  • Szél Bernadett: „Muszáj, hogy a bűnösök elnyerjék a méltó büntetésüket, de a legfontosabb, hogy új demokratikus választást kell kiírni, mert ez, ami április 8-án lesz, nem az lesz. Nagyon lejt a pálya a választási rendszerben a Fidesznek. Mi vagyunk az a párt, akivel úgy érzem, mindenki szívesen szóba áll ellenzéki oldalon”, zárta szavait, amit hangos felhördülés követett a közönségből, utalva arra, hogy épp a vita napján jelentette be a DK, az Együtt és az MSZP-P, hogy több helyen kölcsönösen visszalépnek egymás javára, miközben az LMP egyelőre kimaradt az átfogó visszaléptetési megállapodásokból.
  • Fekete-Győr András: Optimista ugyan április 8-át illetően, szerinte nyitottnak kell lenni a koalíciós tárgyalásokra, de azért ő is új választásokat írna ki.
  • Karácsony Gergely: „Stabil, demokratikus, az európai értékeket elismerő kormány kell Magyarországon, ami kivezetné az országot az elmúlt nyolc év válságából. Ha lesz ellenzéki kormány, akkor azt nekem kell vezetni” - mondta.
  • Gyurcsány Ferenc: „Koalícióra vagyunk ítélve. Ha valaki meg tudná verni a Fideszt, nem lenne itt ez a vita. A képességeinket már a választás előtt is meg kell mutatni, például nem kellene azt mondani – utalt Szél Bernadett a fórumon több alkalommal is felvetett mondására - , hogy az LMP az egyetlen párt, aminek nem oligarchák állnak a hátterében. (Habár nem fejtette ki az LMP társelnöke, hogy mely oligarchákra utal.)
  • Szigetvári Viktor: „Fontos lenne, hogy egymás erkölcsi alapjait egy ilyen tiszta vitában ne kezdjük ki” – utalt a közös célra és az ezzel szerinte ellentétes Szél Bernadett-féle oligarcházására, majd szomorúságát fejezte ki, mivel szerinte az LMP kizárta a koalíciós tárgyalást, pedig nekik is és a Momentumnak is sokkal több helyen vissza kell(ett volna) lépnie.

A V18 csoportot hat korábbi kormány tagjai, köztük az Európai Unió két egykori biztosa hozta létre, azért, hogy pártpreferenciától függetlenül minél magasabb részvételre buzdítsa az állampolgárokat a 2018-as országgyűlési választásokon. A bevezetőt és a zárszót Balázs Péter, a V18 elnöke, volt külügyminiszter, volt uniós biztos mondta el. A fórumot Pikó András újságíró moderálta.

Kommentelnéd? Hozzászólhatsz ehhez a cikkhez az Index Facebook-oldalán!

(Borítókép: Bődey János / Index)